A papucsaimat szokásos módon berúgtam az ülés alá és mint mindig mezítláb vezetve, este 8-kor egy isteni utolsó közös vacsora után, lányommal elindultunk Primostenből Velencére. Ez így végtelenül egyszerűen hangzik, valójában viszont egy roppant bonyolult, hosszú percekig tartó, külső irányítást igénylő tolatási manőver előzte meg a parkolóban, melynek végrehajtását, tekintve, hogy az én jogsim előre szól, barátnőm férjére bíztam. Gyűlölök tolatni. Nem tudom megindokolni miért, de meg sem próbálok úgy tenni, mintha menne. Persze megoldom, ha kell, de nem szeretem azt az embert, akivé a helyzet tesz, különösen, ha az erkélyről fürtökben kilógó, a kocsijukat tőlem joggal féltő hapik szemmel verése közben kell abszolválnom a kicentizett manőveregyüttest. Apartmanunk tulaja kendőzetlenül röhögött ki, amikor elmeséltem neki, hogy miért adom át a kulcsokat. Szerencsére ugyanazt a száz angol szót ismerjük, így kiválóan megértettük egymást. Én közben magamban "áldást" küldtem horvát felmenőire, hangosan pedig megköszöntem az egyébként tényleg hibátlan vendéglátást. 

Nagyszerű utunk volt. Szeretem az ilyen nem túl komplikált, itiner nélkül is teljesíthető útvonalakat. Sibeniknél kétszer balra, utána Velencénél kétszer jobbra és itthon is vagyunk. Szokásunkhoz híven vidám szájtépéssel töltöttük gyermekemmel az utat, persze a táblákat csak hellyel-közzel figyeltük, de szerencsére némi satufékezéssel, utolsó pillanatban észlelve a lehajtót, nem szaladtunk túl a kétszer balrán.  A sötét beálltával csemetém megpilledt, így nem volt kivel beszélnem, tehát átadtam magam a zenehallgatásnak. Eleinte egy végtelenítve játszott jóféle válogatásnak köszönhetően, mintegy három órán keresztül Steve Tyler, Bon Scott, Bon Jovi, Kid Rock és Axel Rose társaságában időztem. Fent nevezett nobilitásokat hallgatva repültek a kilométerek. Volt időm az elhangzott kiváló rock közhelyek általam értett részeinek szemantikai elemzésére. Összehasonlító kimutatásokat végeztem a szóhasználat tekintetében, amely közben az egyik Aerosmith dalban huszonvalahány "oh yeah baby"-t számoltam meg, illetve konstatáltam, hogy a "broken hearted" kifejezés végtelenül népszerű a rock klasszikusokban. Megszámlálhatatlanul sokszor visszatekertem az "All summer long"-t és békésen hasítottam a lényegében üres sztrádán.

Zágrábnál egy pihenőhelyen Majkára váltottam a rockot. Innentől kezdve elemzési rendszerem új dimenzióba lépett. Témám ettől kezdve, különös tekintettel a művész, akinek nagy rajongója vagyok, korai zsengéire, "Az írásjelek szitokszavakra cserélése által nyert új értelem és hangsúly" címet viselte. A "Trágár vagyok baszod és akkor mi a fasz van" című opusz annyira megkeményített és olyan tartást adott, hogy még az sem zavart, na jó egy kicsit elbizonytalanított, hogy hosszú kilométereken keresztül rajtam kívül senki nem jött az általam helyesnek vélt irányba, viszont szemből ömlöttek az autók, amitől persze azért felmerült bennem, hogy oda megyek egyedül egy gyerekkel, ahonnan mindenki menekül. Végiggondolva csomagtartóm és a hátsó ülés bezsúfolt tartalmát megnyugodtam, mert a nálunk lévő iszonyat mennyiségű cuccal akár egy zombi apokalipszist is túlélhettünk volna. 

Tekintve, hogy társalogni nem tudtam, orális frusztráltságomat egész úton nemes egyszerűséggel zabálással próbáltam kielégíteni. Eltüntettem több zacskó hazai majd néhány tasak helyi illetőségű kekszet. Koffeinszintem megfelelő mértéken tartása érdekében küldtem rá nem kevés kólát. Figyelve a vitaminpótlásra bepusziltam egy doboz áfonyát is, ezzel szerintem maximálisan eleget téve a változatos táplálkozás kritériumainak. Zágráb után egy pihenőhelyen újabb koffeindózist toltam a szervezetembe, ekkor már kávé formájában. Ennek következtében Fehérvárnál éreztem, hogy a vacsira megevett tengeri furcsaságok vitába keveredtek az azóta rájuk szabadított elképesztő mennyiségű száraz táppal, gyümölccsel, kólával és a megengedett sebességet a jó ízlés határát meghaladó mértékben erősen átlépve igyekeztem haza, jelentősen javítva ezzel a szintidőn.

3 óra 20-kor, mindenki méltóságát megőrizve, léptünk a házba, ahová nagyon szeretek megérkezni. Igazi otthon, jó energiákkal. Némely búcsúzkodások után ágyiránt vettük az irányt. Az enyém üres felén egy pók tanyázott. Kicsit elutazik az ember és máris elkanászodik a ház népe! Irtózván összes rokonától és tőle is, ráhajítottam egy dobozt, ártalmatlanná téve a soklábú iszonyatot. Egyszer egy levelibékát vontunk ki egy hosszú éjszaka utáni hajnalon egy fazékkal a forgalomból. Neki toltunk a csetresz alá egy kis krumplis tésztát, hogy ne éhezzen, de abban biztos voltam, hogy most nem fogok ennek a szerencsétlennek legyet vadászni. Felnyalábolva hát az egész ágytakarót kihajítottam a cipőkhöz, szerintem a legmegfelelőbb megoldást találva a helyzetre. 

Mikor megnyugodva leültem az ágy szélére, iszonyú frászt hozott rám a táskám mélyén öntudatára ébredő telefonom semmibe hasító szüntelen csipogása, amit a napok óta népmesei motívumokat felvonultató, hol működő, hol nem, messenger jelzése okozott. Fontoskodva tudatta, hogy az elmúlt két napban elküldöttnek vélt magvas gondolataim kézbesítése sikertelen volt, próbálkozzam újra, amit ha elmúlik kezeimből a riadalom okozta remegés, mindenképpen megteszek.

Éreztem, hogy végem. Elvonszoltam magam mosakodni. Gyors anamnézist végeztem. Részben tikkel a jobb szemhéjam és a bal arcomban egy ideg, amit a cukorsokknak tudok be. A pulzusom ötvenezer, vérnyomásom csillió a brutál mennyiségű koffeintől. Laposra ült tomporom érzéketlen. Belső szerveim, különös tekintettel a gyomromra, úgy viselkednek, mintha egy zűrös éjszaka után éledeznék, amikor az italomba nem csupán Ginát, de Katát is kevertek, illetve a két gonosz nőszemély elhívta füstös barátnőjüket, Mariskát is, aki szintén velünk mulatott. A buliban egész éjszaka pajzs nélkül hegesztettünk, amire a lazac színűvé módosult szemfehérjémből következtettem. Diagnózisom végelgyengülés. Terápiám az alvás, illetve holnap, azaz ma, gyomrom megnyugtatására egy környékbeli étteremben elfogyasztott jóféle húsleves.