Számomra Buenos Aires tényleg az Evita miatt került fel a térképre kislány koromban. Karcosra hallgattam a lemezt és a Rockszínház dívájának képzelve magamat interpretáltam a dalokat egy 8x4 dezodort mikrofonnak használva, mert hát "Frissít, frissít, frissít a 8x4!". Ezúton is kérem a ceglédi Széchenyi út 44. minden lakójának összes elnézését.

Fontos volt tehát az Evita tematika, ami mint kiderült elkerülhetetlen Buenos Airesben. Bár férje Juan Domingo Peron megítélése meglehetősen kettős, hiszen kicsit diktatórikus volt és nem kicsit gazdasági válságba is sodorta a hazáját, de a feleségét, Eva Peront, Evitát rajongva szerette ő és az országa is. Olyannyira, hogy közös otthonukat, az elnöki rezidenciát leromboltatta Eva halála után, mondván, hogy nem akar más nővel ott élni. Helyén emlékművet emeltetett, és átköltözött az akkori nyári rezidenciára, ami a mai napig az aktuális elnök lakóhelyéül szolgál. Evitát imádta a nép, hiszen az általa létrehozott alapítvány javára befolyó pénzből, valóban a szegényeket támogatta, azt a réteget, ahonnan felküzdötte magát. Az, hogy Eva közben rajongott az ékszerekért, a  legújabb párizsi divatért és napi viseleteit a legtrendibb divatházaknál vásárolta a jótékonysági alapítvány pénzéből ugyan később kiderült, de dicsfényén nem igazán tompított. Sírja Recoleta városrész temetőjében található, ami egy néma város a városban. Csendesen húzódik meg a magas betonfalak mögött Buenos Aires második legrégebbi temploma mellett, amely a városrész sokáig egyetlen kőépülete volt.

A hófehér templom egyébként pazar oltára előtt éppen keresztelőt tartottak, amely idejére nem állt meg az élet. Kicsit hátrébb imádkoztak, míg más helyiek csendben beszélgettek, mielőtt kimentek a templom előtti kis téren található kézműves piacra. Közöttük vegyülnek el a turisták, akik mind elidőznek a Gondolkodó pózba merevedett Krisztus szobor előtt, amely szobor-rokonnak még lesz jelentősége városi sétánk során.

A temető hangulata leírhatatlan. Ma is működő temetkezési helyről beszélünk, ahol családi kripták sorakoznak összetett utcarendszert alkotva. Körül öleli az élő város, láthatóan cseppet sem tartva a holt lelkektől. Annyira nem, hogy az egyik oldalon a nekropolisz mellett, bezárt zsalukkal két magas épületben kupleráj működik.

Elgondolkodtam, hogy a lesötétített ablakok a ki-vagy a belátást hivatottak megakadályozni. A műintézménybe egyébként régen férjek jártak feleségeikkel, mert anno együtt lakott kis otthonokban több generáció, így a latin lover lét otthon nem volt fortissimo üzemmódban megvalósítható.

A tehetősebb családok mauzóleumai márvánnyal borított, színes rózsaablakos mini paloták. Vannak persze elhanyagoltabb síremlékek is.

Csak sétáltunk és hallgattuk a "helyiekről" szóló pletykaáradatot. Legenda emlékezik meg egy élve eltemetett lányról, egy szerelmes párról, akiket a nászútjukon sodort el a lavina hűséges kutyájukkal, aki a síremléken is helyet kapott.

Nobel-díjasok, híres argentín politikusok kriptái között haladva bukkan elénk egy elegáns huszár, aki nem más, mint Czetz János, székelyföldi honvédtábornok, az argentín katonai akadémia és voltaképpen a hadsereg megszervezője.

Itt van eltemetve Evita is, a Duarte család kriptájában, aki hosszas világjáró kálvária után került örök nyughelyére. A kőangyalok, allegorikus szobrok, szabadkőműves szimbólumok között sétálva igazán különös hangulatba kerültünk.

A lelki befeléfordulásra éppen nem értünk rá, mert belevetettük magunkat a nagyvárosi nyüzsgésbe. Az autóból szemlélődve feltűnt a rengeteg kutyasétáltató, nem ritkán 8-10 ebbel, ami nagyon menő biznisz ehelyütt. Gyors megállót tartunk egy természetesen gondosan ápolt, hatalmas közparknál, ahol egy különleges lótuszvirágot ábrázoló gigaszobor a központi elem egy kis tó közepén. Nappal kinyitja, este becsukja szirmait a város és az ország örök megújulását szimbolizálva. (Éppen tegnap pusztított egy hatalmas vihar a városban és letörte az egyik szirmot, így most már ő is megújulásra szorul.)

Régi bérházak között visz tovább az utunk, ahol természetesen akad újabb tanulnivaló. A házak egy-egy tehetősebb család birtokában voltak. Ők egy szintet laktak, a ház többi lakását kiadták. A mai napig megvannak a cselédbejárók. A házak számozása is eltér a nálunk megszokottól. A szám a kapu távolságát jelzi az utca indulási pontjától. Hm.

A csend utáni célunk a kontrasztos színek és nyüzsgés negyede, a méltán híres focicsapat otthona, Boca volt. (Hogy mi köze volt egy banális véletlennek és a svédeknek a csapat kék-sárga színéhez, annak járjatok utána.) A városnegyed a NO-GO zónák határán húzódik, tulajdonképpen pár kikupált tömb a nyomornegyedből. Igazi turista csalogató a színes házaival, az utcán bér-tangózó fiatalokkal, dobosokkal, kézműves portékákat árusító standokkal.

Az ablakokból Messi, Maradona, Eva Peron és további argentín hírességek életnagyságú báb variációja integet. A festett bádog házak csecsebecse árusításra szakosodtak, és az egykori hangulathoz igazodva továbbra is rikító színekben pompáznak, bár gondolom, ma már nem a kikötőből lopják a festéket a pingálásukhoz, bár ki tudja. Hosszasan agyaltam egy fura szobron, ami szerintem Schwarzenegger valamelyik esetleges argentín felmenőjét ábrázolja, amikor elsétálva a városrészt keresztül szelő vonatsínek mellett, végre találtunk egy teraszos éttermet a nyüzsgés közepén, ahol folytathattuk a steak tematikát. Körülöttünk árusok, mellettünk egy dobosokból álló zenekar találja olykor nehezen a ritmust, a másik étteremben egy gitár duó játszik melankolikus dallamokat. A tőlünk éppen a sorsa elmesélésével támogatást váró állítólag festő néni monológja közben a 2,5 hét egyik legzseniálisabb bélszínje fölé tartottam a kezem, hogy megóvjam és elkapjam a hölgy, beszéd közben folyamatosan kiesni készülő fogsorát.

Egy láthatóan nagy múlttal rendelkező helyre tévedtünk. A bent kiakasztott képeken a valaha itt járt hírességek mosolyognak vissza ránk. Amikor a mosdót kerestem Diego Maradona személyesen mutatta meg, hol a wc. Tényleg annyira hasonlít rá, abból a korszakából, amikorra az "isteni" megalkotta önmaga Wish-es verzióját, hogy spontán hangosan felröhögtem, majd a reakciómon ő is. Nagy mákom volt, hogy ingyen megúsztam a találkozást, mert a téren egyébként  pénzért lehetett vele fotózkodni. Mint azt megtudtuk, kerekesszékes menedzserével évtizedek óta ikonikus alakjai Bocanak.

Akit nem zavar a hömpölygő tömeg, az egymást érő éttermek teraszain egész mást zenélő zenekarok hangjainak összemosódása a fejében, az semmiképpen ne hagyja ki Buenos Aires kikötőnegyedét, mert a maga bájosan giccses módján engem például kilóra megvett.

Casa Rosada a Plaza de Mayo téren álló elnöki palota neve, mely utal a színére, ugyanis tényleg rózsaszín, még ha nem is olyan rikítóan, mint Boca házai, de azért jól áll neki. Itt van az erkély, ahol a népet lelkesítette Eva Peron megígérve fűt és fát nekik.

A palota előtti tér a gazdasági központja az országnak. A tőzsde, a jegybank, az adóhivatal és a titkosszolgálat épületei szegélyezik a tér szökőkútjait és szép pálmafáit. A palota előtt sátoroznak egy ideje a bennszülött indiánok leszármazottjai. Sátorvárosuk egyre nagyobb, ami annak köszönhető, hogy bár csak meghallgatást kérnek, eddig csupán süket fülekre találtak. A tér egyik sarkában áll klasszicista bejáratával inkább múzeumnak látszó Buenos Aires-i katedrális, Ferenc pápa egykori temploma, de erről már meséltem, így most nem teszem.

Az elnöki palotával átellenben szinte világít hófehéren a régi, spanyol időket idéző elnöki palota épülete, amit a megszállás után természetesen már nem használtak erre a célra.

A téren cserkészek pihennek az árnyékban felnőtt kísérőikkel és kedélyesen váltanak pár szót a mellettük elsétáló pappal. Csobognak a szökőkutak, hangosan civakodnak a papagájok, a helyiek intézik az ügyeiket a turisták nézelődnek, éppen indul az őrségváltó szakasz az elnöki palotából a katedrálisba San Martin sírjához. Idill a köbön 30 fokban.

A ma múzeumként működő egykori kormányzati épület mellett kezdődik a helyi Andrássy út és vezet a parlamentig. Itt állva vált egyértelművé, hogy miért éppen Budapesten forgatták Madonnával a filmet. (Gondolom olcsó is volt, de ez most nem szempont.) Érdemes végigsétálni rajta. Nekünk az antarktiszi kaland után volt időnk rá. Az út két oldalán húzódó paloták, a kandeláberek, a fasor, minden pont olyan, mint otthon az Andrássyn az Oktogontól a Bajcsy-Zsilinszy útig. A legnagyobb különbség, hogy itt nincsen Guccipradalouisvuttonrolex, de nem is hiányzik!

Keresztezzük az Avenida 9 de Julio sugárutat, amin elképesztő szélessége miatt (tudod, 18 sáv) csak két ütemben sikerült átjutnunk. Kevéssé stramm helyi nyugdíjasoknak tartalmas napi program lehet az átkelés, mert itt-ott kisebb parkokat is létesítettek a sugárúton szobrokkal, így meg is tudnak pihenni, ha nagyon elhúzódna. Közepén száguldoznak a metróbuszok, és végre volt időm közelebbről is szemrevételezni a kőbe zárt Don Quijote szobrot. A háttérben a munkaügyi minisztérium tetején természetesen Evita énekel szenvedélyesen.

Az Andrássy, anyakönyvezett nevén Avenida de Mayo a kávéházak paradicsoma. Itt található a legrégebbi műintézmény is a városban, a Cafe Tortoni, de olyan sokan várakoztak előtte, hogy máshol orvosoltuk a kínzó koffein hiányunkat. Kis séta még, oromzat csodálás és megláttuk stílusában a Capitoliumra hasonlító parlamentet, de erősen terelte a figyelmemet egy szobor. Rodin Gondolkodója (na jó, egy másolat) feszült pózba a hatalmas téren a Parlament előterében. Az, hogy az utunk eleji látogatásunkhoz képest látványosan megsokszorozódott, különösen a bankok környékén a rendőri jelenlét és a tény, hogy éppen ottjártunk előtt 24 órával értékelték le a pesot 50 százalékkal, pedig már elve pokoli magas az eddigi 150 százalékos infláció, óhatatlanul eszembe juttatta, miközben a fejét törő alakot a parlamenttel a háttérben fotóztam, hogy a szobor eredetileg az Isteni színjátékhoz készült és a pokol kapuját díszítette volna...