Jóval napkelte előtt, a régi vaskerítésre felfuttatott borostyánban fészkelő madarak hajnali koncertjére ébredt. Az első pár torokköszörülős, álmossággal tompított hangszálakkal hamiskásra sikeredett szólamon jót somolyogva nézett büszkén végig harmatosan ébredező lakóin a kert. Néma beletörődéssel vette tudomásul, hogy idén is legyőzte a nyár. Égési sérüléseitől eltekintve mégis ezeket a hónapokat szerette a legjobban. Ilyenkor benépesült, új lakókat üdvözölve. Színes lett, virág és fűszernövény illatú, gyümölcs ízű, madár és tücsök dallamos. Életre kelt, békés göngyöleget vonva a középen álló, az eleinte betolakodónak gondolt, majd megszokott, végül megszeretett, két személyesre finomhangolódott családnak menedékül szolgáló ház köré. Ők úgy hívták otthon, bár számára e két szó között nem volt markáns különbség. 

Formája nem mondható szokványosnak, de ő végtelenül örült ennek, hiszen keskeny, hosszú, szabálytalan alakjának köszönhetően véletlenül sem volt az átlagos kertek közé sorolható. Szerette különcségét. Élvezettel leste a ház aktuális lakóinak ügyeskedése, vagy éppenséggel sutasága által folyamatosan szépülő, változó külsejét. Fák és bokrok nőttek mindenfelé rejtekén, otthonos helyet biztosítva az állatvilág aprajának és nagyjának. A madarak voltak a kedvencei, no meg a zöld gyíkok, akik a roskadozó fáskamra melletti farakásban fészkelnek évek óta. Dédelgette gyümölcsfáit és büszke volt zamatos termésükre, amik közül leginkább az izgalmasan lédús, furcsa formájú fügét kóstolná meg, ami mindig különös mosolyt varázsol a ház lakóinak arcára, amikor beleharapnak. A nő még a nyelvével is csettint, miközben torkában az elégedettség csukott szemű, finoman csábító kis mordulása hallatszik, egészen halkan.

Boldog volt, elégedett és büszke. Sodrából is csak az hozta ki, amikor a végre megerősödött és lágy balett szólamokban ringatózó füvének a ház, úgy tűnik végleg itt ragadt lakója zajos, füstös nyírógépével nekiesett. Ilyenkor felidézte a frissen vágott fű illatát és ettől az emléktől megenyhülve már nem is haragudott annyira. Egyébként is szórakoztatták a nő sokszor reménytelennek tűnő próbálkozásai. Csodával határos módon és köszönhetően a meggyfa hősies közbeavatkozásának, túlélte a sövénynyírós korszakát. A masinát azóta elajándékozta, a több helyen rendszeresen elvágott fura színű madzagot, amit mindig maga után vonszolt, kidobta és az ominózus, a fa lombjában végződő hátas esés után a sövényt kivágatta. Ezért még mindig orrol rá egy kicsit, igaz kedvenc lakója, a család kutyája végtelenül örült a hátsó részben felszabadult kilátásnak.

Sok mindent megélt, amióta uszkve 30 éve helyét a patak mellett kijelölték. Látott ölelést, csókokat. Hallott visszafojtott sírást és fuldokló nevetést, halkan a semmibe suttogott vágyakat. Taposták táncoló lábak és számára érthetetlen módon, feszes csendben bútorokat cipelő emberek. Látott elválást, búcsút megmásíthatatlanul véglegest, de bátortalan, viszont annál őszintébb, óvatosan újra a helyét kereső visszatérést is. 

Mindennapjai lényegében teljességben teltek. Egy dolog után vágyódott csupán. Szomszédjában kerti tó díszeleg. Irigykedve figyelte a nyári melegben és úgy képzelte, hogy a napsugarak olykor fizikai fájdalmat okozó harapásait elviselhetőbbé tenné egy vigasztalóan csobogó kis tó. Gyönyörűek a vízen arisztokratikus bájjal lebegő liliomok. Szereti a színes halakat és az esténként fütyülve koncertező  békákat is helyesnek találja. Már a helyét is megtalálta reménybeli új, őt minden bizonnyal még tökéletesebbé tevő büszkeségének. Reggelente minden esetre finom jelként a gyümölcsfák a közeli tó illatát kócos koronájukkal a ház felé terelik, ki tudja, hátha a lakók megértik az apró utalást.

Így minden teljes lenne a béke szigetén. Hiszen sziget szeretne lenni, ahová a gondoskodásnak köszönhetően hatalmasra erősödött tuják védelmén nem láthatnak át az irigységtől és kishitűségtől összeszűkült szemrésen kikandikáló kerékkötők. Egy hely, ahol az érdekek őszintén megfogalmazott tervekké és közös igényekké szelídülnek. Ahol délutánonként a fák és bokrok árnyas védelmében, a kis tó partján, a levelek fény-árnyék játékának hipnózisában álmodni nem csupán jó, de érdemes is. Ahonnan szívesen indulnak útnak, mert aki visszatér, úgy érzi végre hazaért.