Tombol a nyár. Még az is szabadságon van, aki nincs, legalább is ma nem sokkal a vonat indulása előtt még csak egyedül álldogáltam a peronon. Azon agyaltam, hogy a mai nap lehet, hogy érdeklődés hiányában elmarad, csak én mostanában  nem tévézek esténként, így nem tudok róla?! Ekkor hallottam meg a dudálást. A főútra kihajtó kanyarodó sávban egy rendőrautó csordogált lassan és a két két benne ülő ifjonc lelkesen integetett. Szétnéztem, sehol senki. Visszalestem. Lassan elhaladtak előttem, cefetül integettek tovább és a sofőr finom csókot küldött felém. Csapdát sejtettem. Csekkoltam a helyzetet. Nem felejtettem el szoknyát venni, ami azért volt végtelenül praktikus, mert egyberuhát viseltem. Ez tehát rendben. Gondoltam lóg valami az orromból, azon vidulnak ennyire, de turcsi szaglóm makulátlan volt és szerintem a rend őrei sem rendelkeztek szuper látással, így ez is kilőve. Simán csak jó napjuk van és kedvesen flörtöltek kicsit, szögeztem le a tényállást.

Ifjúkori  ártatlan flörtjeimnek se száma se szeri. Közülük az egyik legkülönlegesebb uszkve 20 éve történt. A helyszín is majdnem stimmel, Velence plusz pár kilométer, szóval Agárd, szabadstrand. Egyik fontosságommal barátnőim közül először jártunk itt. Aztán volt még két alkalom, amiből az utolsó a részemről házassággá, majd ideköltözéssé, válássá, majd maradássá fajult. De az volt az első. A mai Lidliii helyén akkor még egy szálloda állt, mi ennek az udvarán sátoroztunk és éppen Fenyő koncertre igyekeztünk óbégatni, táncolni. Miután emelkedett hangulatunkat egy helyi szolgáltatóipari egységben megalapoztuk, átadtuk magunkat és bugivugi lábunkat a rákkendroll élménynek, ami tényleg az volt egy kínos pillanattól eltekintve. Jó zene, jó zenészek hangszereiből csiholva, első sor, tánc, hurrá nyár van! Előadóművészünk, akinek nagysága előtt mélységesen főt hajtok, parádézott a színpadon. Pörögtek a bő szoknyák, a Jampecok a Chevroletben nyomták a dudát. A koncert egy elvarázsolt pillanatában a főjampi, egy laza mozdulattal letolta a gatyáját és egy szál lengő és cseppet sem csőnaci szerű, trottyos boxerben hozta a rongyláb figurát. Mi az első sorban álltunk, mélyépítészeti és helyrajzi szempontból a gatya alatt, így bepillantást nyertünk annak beltartalmára is. Kedvenc rokkendrollerünk legnemesebb testrésze, férfiassága, tubicája bágyadtan, hogy klasszikust idézzek "begyére hajtotta fejét" és méla unalommal tudomást sem vett arról, hogy kvázi kiszabadult. Azon vettem észre magamat, hogy ahelyett, hogy szemérmesen elpirulva elfordulnék, megálltam és hitetlenkedve, érdeklődve, a fejemet a jobb belátás érdekében megfelelő irányban forgatva kukkoltam, de nem csak én, hanem a mellettem a sokktól szintén inaktívvá váló barátnőm is skubizott. Összenéztünk, egyeztettük és pontosítottuk a panoráma tartalmi lényegét és úgy döntöttünk, hogy a helyzet megnyugtató feloldásért kiált és röhögve a büfé felé távoztunk. (Másnap a bulvárlapok is megemlékeztek az eseményről, na nem arról, hogy mi ittunk egy Jägert a koronaékszer egészségére, gazdája kora ellenére dicsőbb, harciasabb, keményebb, tökösebb pillanatokat kívánva neki, hanem a villantásról.)

A koncert után az egyik és akkor még egyetlen büfénél a szabadstrandon múlattuk az időt tovább. Csatlakozott hozzánk két fiatal rendőr is. Egyértelmű volt szakmai besorolásuk, mert éppen szolgálatban voltak, talpig egyenruhában. Rendes fiúk lévén nem ittak, mer' az ilyenkor tilos, de igen kellemesen beszélgetni kezdtünk. Egy viccből feltett kérdésre, miszerint nem mehetnénk-e el velük egy kis éjszakai járőrözésre, kapott felelőtlen igennek köszönhetően rövidesen egy rendőrautó hátsó ülésén utaztunk és időnként besegítve a szolgálatosoknak, igazoltattunk, iszonyú sokat nevetve és bizonyos helyzetekben meglágyítva a törvény szolgáinak azokban az órákban egyébként is szabadságolt szigorát. Valahol a parti úton jött éppen jól szakmai jelenlétünk, mindkettőnk kiváló némettudásából adódóan, amire egy vitorlást az éjszaka közepén szabálytalanul vontató német pár megdorgálásánál volt szükség, amikor hirtelen riasztást kaptunk. Betörtek a baracskai postára. A fiúk akcióba lendültek, mi csendesen betojva kúsztunk vissza a hátsó ülésre. Miközben szirénázva és villogva száguldottunk azon tanakodtunk, hogy mi a a fenét csinálunk, ha ott lesz a sok raboló. Szerencsére a túlélésre kidolgozott stratégiánk közül egyiket sem kellett bevetnünk, pedig volt köztük néhány egészen eredeti, mert nem volt ott egy se, nem hogy sok, csak egy téves riasztás.

Megkönnyebbülten visszaindultunk feltekerve a rádióban a hangerőt és visszajött a bugi hangulat, tehát egy hirtelen ötletnek engedve valahol, nemtomhol megálltunk a semmi közepén, feltekertük a hangerőt és a két egyenruhás őrzővédőnkkel "az új ritmusra egy őrült rockot" jártunk és irtó sokat nevettünk. Ekkor jött egy lassú nóta és fess lovagjaink karjaikba vettek minket, szerencsére tökéletes volt a nemek aránya és indult a romantika. Kilencven valahányat írtunk, csillagos volt az ég, vakító a hold és valami akkor trendi gyerekcsináló simulós nótára pont nem foglalkoztunk semmivel és ez olyan jó volt. A Dj aztán idővel belecsapott újra a lecsóba és pörgősre váltotta a romantikus hangvételt.  A rendőrségi rádió is brekegett valamit, amitől indulnunk kellett. A srácokat várta Fehérvár, így erősen pitymallatkor kiraktak minket Agárdon. A könnyesnek csak a nevetéstől nevezhető búcsú után hajnalban bevackoltunk a hangyák által némiképp elárasztott sátrunkba. Bíztunk benne, hogy az örökzöld dalnok intimitásáról szerzett információk nem örökre égnek bele a retinánkba, de abban száz százalékig biztosak voltunk, hogy a rendőrségről alkotott eddigi véleményünk a kedves és izgalmas éjszakai bevetés után gyökeresen megváltozik.

Visszaintegettem a két ifjoncnak, naná, a legszebb mosolyommal. Lehet, hogy éppen hasonló bevetésen voltak két fiatal, kalandor lelkű lánnyal, mint mi anno a történelem előtti időkben. Közben ismét hálálkodtam, hogy nincs röntgen szemük, mert ha lenne, kiszúrták volna, hogy ha az első komolyabb randimon nem vigyázok, az anyjuk is lehetnék. Becsapta őket a napszemüveg, ami a szemem körüli nem kicsit mély, de számomra annál kedvesebb nevetőráncokat takarta, amik közül néhány talán éppen az ismeretlen kollégáikkal töltött irtó szórakoztató pár órában alapozódott meg, ami a homlokom lévő gondolkodó társaikról már nem mondható el. Hála Istennek, mert ha annyi idősen a mai eszemmel éltem volna, rengeteg mesélnivalóval lennék szegényebb.