Amikor a decemberi úticél kiderült számomra rögtön tudtam, hogy Buenos Aireshez közöm van. Portugáliával kapcsolatban éreztem sokáig hasonlót, és amikor először eljutottam oda éreztem, hogy otthon vagyok. Így jártam az argentín fővárossal is.

Az utazás körüli önpánikoltatás során el is feledkeztem szorgosan felkészülni a városból. Ilyen se volt még! Se útikönyv, se letöltött útbeszámoló. Nuku. Pedig 3 napba sok minden belefér, ha tudatos az utazó. Persze a fülemben csengett a karcosra hallgatott bakelit lemezről Kováts Kriszta hangján az Evita összes ikonikus dallama. Miért kell, hogy sírj, Argentííínaaaaa, Innen is egy kevés, onnan is egy kevés, gurul a pénz, a péééénz....Bocs Madonna, de engem a film nem taszajtott hanyatt anno, mert a Rockszínházas verzió Miklós Tibor magyar szövegével számomra verhetetlen. Tudtam, hogy mindenképpen muszáj valahogy kapcsolatba kerülnöm a tangóval, ennem kell steaket, innen származik Jorge Mario Bergoglio, és hogy Argentínában született Che Guevara és az isteni Diego Maradona is. Szóval biztos helyen a fejemben a közhelyekkel érkeztem a repülőtérre.

Azt megnéztem, hogy milyen időjárásra számíthatunk, így legalább megfelelő ancúg volt nálam a városnézéshez. A Lufthansa hírhedt német precizitásának dacára Frankfurtban csak nekünk sikerült átszállni, a csomagjaink még egy napig élvezték a reptér vendégszeretetét. Ennek köszönhetően botlottunk a reklamációs pultnál egy szintén csomagjától megfosztott magyar családba, akik elmesélték, hogy januárban jártak már itt, és akkor egy magyar kísérővel fedeztek fel mindent a környéken. Google mester segítségével találtam egy helyi magyart, akivel 15 perc múlva egyeztettük is a programokat és este már együtt mentünk a város leghíresebb tematikus tangó színházába. Geri több, mint 20 éve él itt Buenos Airesben ma már Quechua indián feleségével és 12 éves kisfiával. A magyar nagykövetségre érkezett anno Domini dolgozni és beleszeretve az argentinok lazaságába, barátságos lényébe, itt ragadt. Egyívásúak vagyunk, így lényegében azonnal megtaláltuk a közös hangot. Rengeteget röhögve szeltük a várost letudva a kötelezőket és megismerve azon arcát is, amit csak egy helyi tud megmutatni fűszerezve a saját magyaros világával. Rengeteget tanultunk a vele töltött idő alatt köszönve a humorral spékelt gigantikus lexikális tudásának. De még mielőtt találkoztunk teljes nyugalommal vetettük bele magunkat ketten a nyári ruhák beszerzésébe és az első benyomások begyűjtésébe.

 Buenos Aires hatalmas területen fekszik, lakosai száma az agglomerécióval (egyszerűsítve hívjuk így magát a várost és az őt körülölelő azonos nevű provinciát a városaival) uszkve 17 millió. Ez már a gondosan összeállított feleletem az itt tanultakból! Előbbi száraz tény megmagyarázta azt, hogy a reptérről a szállodába vezető út 2x sok sávja miért volt dugig tele autóval érkezésünkkor. A külváros bádog házai és zsúfolt nyomortelepei jól tükrözték, hogy az ország lakosainak majd 40 %-a mélyszegénységben él. Az infláció éppen közel 150%-os, az árak naponta változnak. Aki teheti a megtakarításait, már ha van neki, Pesoban biztosan nem tartja. Mindent fizethetsz dollárban, aminek létezik piaci és fekete árfolyama, amelyek között hatalmas az eltérés. További gazdasági tényekkel nem szolgálhatok, bár a három nap alatt rengeteg információ elhangzott ezzel kapcsolatban, viszont az én agyam az ilyen jellegű tényeket azonnal bulvár tartalommá változtatja, spam-nek ítéli és kukázza.

Na de, ami biztos. Az emberek nagyon kedvesek, barátságosak és természetükből adódóan sokkal hamarabb kötődnek a másikhoz, mint mi karót nyelt, szofisztikált európaiak. Egy-egy üzletben beszéltek angolul, de aki csevegni akar, járjon spanyol kurzusra utazása előtt. A kézzel-lábbal nemzetközi kommunikációban jeleskednek a helyiek és remekeltünk mi is, de az igazi közös nyelv a nevetés volt.

Már az első sétánk során is feltűntek a széles sugárutak, amelyek közül az Avenida 9 de Julio valóban világbajnok ebben a kategóriában a maga 140 méteres szélességével, amelyen 18 sávon hömpölyög az autós forgalom. (Ez is helyben bebiflázott tartalom.) Mondjuk világbajnoknak lenni ebben az országban hagyomány és követendő kötelesség. A sugárút közepén emelkedik a saját obeliszkjük, aminek a monumentalitása előtt biztosan te is főt hajtasz, ha egyszer erre jársz. Közelében nyílik a helyi Broadway utcája nem kevesebb, mint 68 színházával.

Az utcák nem zsúfoltak. Kávézók és éttermek egymást érik. Ahogyan azt barátunktól később megtudtuk este hat után két pont között a legrövidebb és legbiztonságosabb út a sugárút, mert ott nagy eséllyel elérsz oda, ahová indultál. Az utcákon rendőrök vigyázzák a rendet. Érdekes, daruval felemelhető fülkékben ülnek. Városrészenként más színű az autójuk és a bódéjuk. Boca városrészben járva azért belefutottunk olyan NO-GO zónákba, ahová még a rendőrök sem mennek be. Ezeket érdemes a saját jó felfogott érdekünk, testi épségünk és életünk megőrzése okán messziről elkerülni.

A város zöld. A világon a második legnagyobb az egy főre jutó zöld területek mennyisége. (Helyi tananyag.) Gondosan ápolt parkok, közterek érik egymást csodás fákkal, és növényzettel, pedánsan nyírt gyepszőnyeggel. Vannak helyek, ahol kifejezetten ügyelnek arra, hogy csak őshonos növények alatt lehessen hűsölni, amit az éghajlat indokol is. A legnagyobb árnyékot talán az 500 éves gumifa vagyis fikusz adja, ami matuzsálemi korával a város legöregebb fája. A sugárutak mellet és sok parkban most virágzik a lila akác, ami elképesztően szép sziromszőnyeg alá rejti a fél belvárost. Hétvégén a parkok megtelnek, itt is igaz az összefüggés tér-idő-tömeg viszonylatában miszerint, ha jó az idő a tömeg kimegy a térre.

Az utcákon és parkokban békésen alszanak a hajléktalanok. Nem szóltak senkihez. Pihentek, illetve a második napon minket is elmosó heves esőzés után szárítgatták a ruháikat. Harmadik nap láttunk egy nagy standot egy parkban, ahol INGYENES szűrővizsgálatokra lehet jelentkezni és azonnal segítenek, hogy megfelelő ellátásban részesüljön az, akinek szüksége van rá. Az állami egészségügyi ellátás kiváló, fejlett, sok esetben hasznosabb, mint a privát klinikák, de természetesen vannak magánkórházak is. A szociális háló széleskörű és nagy szükség is van rá a rohamos elszegényedés miatt. Az utcán élőket rendszeresen elviszik fürdeni, kimossák a ruháikat. Ahogyan sok nagyvárosban világ szerte, itt is erős a kontraszt az ötcsillagos szállodák tövében elterülő nyomornegyed és a pompa között.

Nincs "kukanap", mint például nálunk a kedd. A szemetet minden este kulturáltan zsákokba kötve kiteszik az utcákra, amit éjjel összegyűjtenek és minden hajnalban lemossák az utcákat. A kb 3,5 milliós szűkebb értelemben vett főváros turistásabb részein nem éreztem azt a fojtogató vizelet szagot, ami Budapest belvárosát belengi egy hasonló nyári napon, pedig itt a páratartalom meghaladta a 70 százalékot.

Éppen tiszta mindent vettünk a Frankfurtban dekkoló cuccaink helyett, amikor elénk tárult a steak földi paradicsoma. Vegetáriánus és vegán barátaim ti koncentráljatok a fenti bulvár információkra, ugorjatok, lapozzatok. A kirakatban gigantikus borda és egyéb húsfélék lógtak a füst és a tűz felett, miközben bent szakavatott kezek dobálták a kemencébe a kisebb darab ízbombákat. Volt idő a nyitásig, így beszereztük, amit kellett. Egy helyi "piacon" (kínai bót) lógó bugyik, zoknik társaságában álldogált próbababa formájában Jorge Mario Bergoglio, vagyis Ferenc pápa, aki Buenos Airesből repült egyenesen a Vatikánba és a mai napig nem tért haza, mert nem szeretné, ha bármelyik politikai erő is felhasználná a személylét céljai elérésére. Mellette Messi feszített argentín nemzeti mezben. "Csupa nobilitás!", állapítottuk meg, amikor szemben kinyitott végre az étterem.

Kitikkadva kértünk helyi sört egy-egy üveggel, és mivel itt is csak spanyolul beszélt a pincér, nem tudtuk, hogy miért vonogatja érdeklődve a szemöldökét, miután kézzel-lábbal elmagyaráztuk a két tételt és a mennyiséget. Literes üvegekben rakta elénk a kért nedűt pár perc múlva és erősen kételkedve nézett ránk leírhatatlan formájú sapkája alól. Nem olyan családból származunk, hogy megszeppenjünk, így eljeleltük, hogy minden frankó és bár picit több, de nem úr, aki nem pazar, maradhat. Büszkén bólintott, majd rövidesen a rendelt hús-kánaánt is lepakolta elénk. Az én steakem hatalmas volt, de legalább az, ami. A helyi finomságokat ígérő tálon már voltak nehezebben azonosítható falatok. Másnap Geritől tudtuk meg, hogy nem tévedtem, amikor tisztított marha vékonybélnek tituláltam a grillről frissen lekapott, szerintünk májjal töltött tekergő izét. Finom nem volt, de legalább fura, bár én nem kóstoltam, mert addigra már steaket izzadtam helyi sörrel és csak szuszogni tudtam. Chinchulines, vagy mi a neve, népi eledel, citrommal gazdagon meglocsolva készítik és eszik és imádják a benne lévő nem töltelékkel, hanem saját bélzsírjában krémesre sült bélbolyhokkal együtt. Egészségükre!