Munkám egy részét, két napot egy héten, hoffice jelleggel otthonról végzem. Lelkiismeretes jószág vagyok, régimódi mértékben, tehát valóban dolgozom, bár iszonyúan élvezem, hogy nem kell figyelnem a magammal szemben állított igen szigorú utcára lépési szabályrendszer és dresscode elvárásaira. Hiú vagyok cefetül, ez van. Itthoni tevékenységem különböző helyszíneken zajlik, melyek a számítógéptől a varázskanapén át, a terasz hangulatos kerti békéjéig váltakoznak.

Kedvencem naná, hogy a kert. Kitelepülök és a nyugi szigetén pörgök, a harsogó zöldben, ami itt-ott kezd barnába hajlani, már ami a füvet illeti, mert törpe vízműtelepem működőképesre cserélése eleddig érdeklődés hiányában elmaradt, de fű benyújtotta igényét a locsolásra, így rá kell fordulnom a projektre. A fűben található barna foltoknál akad olyan paca, ami sokkal jobban zavar. Zöldövezetünk valamely szeretettel fogadott tollas lakója egy ideje, a munkahelyemmé avanzsálódott kerti bútorra pottyantva enged reggeli kávéja után felgyorsult perisztaltikája szükségletének. Tehát minden reggel a nyugis kávézás helyett, madárklotyó takarítással indítom az itthoni munkanapokat. 

A rozsdafarkú családra tippeltem. Pár éve még a teraszt fedő faszerkezet gerendáin fészkeltek. Szépen lassan cseperedve a fiókák családunk részévé váltak. Igaz volt ez minden fészekaljra. Amióta kutyánk van, saját jól felfogott érdekükben kerten belül máshová helyezték a bázist, mert bamba képű ebünk nem csupán hajkurászta a fészekből kirepülő, komoly farktollat még nem növesztő, így inkább csak ugrabugráló ifjoncokat, hanem ha elkapta, hemperegve össze is illatozta őket, amit az apróságok nagy találati aránnyal nem éltek túl. A fészekben töltött idő alatt nyomát sem láttuk jelenlétüknek. A kirepülés után a szülők kicsit elengedték a háztartási munka iránti, addig rájuk jellemző tisztaságmániát és székeink támláján csücsörögve büszkén nézték csemetéik szárnypróbálgatásait. Hogy a büszkeség okozta gyönyörtől-e nem tudom, de rendszeresen összecsinálták magukat, hosszanti irányban csíkozva a faszéket. Az egyedüli dolog, ami jelen tényállásban mentségükül szolgált, a produktum mérete. Hatalmas boldogság, nagy riadalom vagy kiadós fosóka szilva vacsora kell ahhoz, hogy egy induripinduri rozsdafarkú ekkora corpus delictit produkáljon, ráadásul minden reggel.

Próbáltam rájönni ki lehet a tettes. Úgy döntöttem bevetem a titkos fegyverünket, a kutyát. Bánatos bassetünk műfaját tekintve véreb, ráadásul brutál nemes vérvonallal rendelkezik. Gondoltam bizonyíthat. Columbo felügyelő is egy ilyen jószággal bírt, tehát nyomozókutya. Szóval egyik nap, amikor újra felfedeztem a potyadékot, hívtam a kutyát és némi ráhatással meggyőztem, hogy fogjon szagot. Belenyomta(m) az orrát, rám nézett, mondtam neki, hogy "Horst, nyom!" Szerencsére ő nem nyomott, de mást se csinált, illetve nagyot pöffenve ráfeküdt a lábamra és nyalogatni kezdte. Tehát lehet, hogy szagot azt fogott. Szóval nyomozati eseményünk kerti megbízottunk érdeklődésének hiányába fulladt.

Most azonban tettenérés történt. Pénteken hajnalban, fél keómában a kávémra várva lelepleztem közterületem gyalázóját. Egy dagadt rigó könnyített éppen magán és emelgette elégedetten farktollát, miután megjelölte a koffeinszintem megemelésére és így túlélési esélyeim növelésére szánt kávém elfogyasztásához kiszemelt ülőalkalmatosságot. Kirongyoltam a konyhából, amely csinnadratta megrettentette a kis beszarit. Elrepült, de követtem. Röhejes üldözéses jelenetünk nem tartott sokáig, mert a megszeppent palimadár bemenekült a gigantikus babérmeggy bokromba. Odaosontam és láttam, hogy a bokor mélyén kushad egy fészek mellett. Azonosítottam a gaz bitangot. Ő az, aki azon túl, hogy árnyékszéknek használja napos teraszom székeit, rendre telekotorja a járdát a bokor alján található avarral. Én lesöpröm, ő pedig, amikor azt hiszi nem látjuk és halljuk, nagy zörgéssel, avarropogással kísérve össze meg vissza piszkolja a keskeny betoncsíkot. Szóval visszaesőről van szó. Egyébként nagy túlélő lehet, mert lomhának ható kutyink fekete szín és madár érzékeny, így a feketerigó hímek állandó veszélynek vannak kitéve nálunk. Horst előszeretettel kapkodja el őket és dugdossa el halálra játszott tetemüket ide-oda, majd fura nekrofil hajlammal előveszi őket és újra játszik velük. A napokban egy kiszáradt példány fogadott a lépcsőn, de az utóbbi idők legbizarrabb áldozatát frissen egy virágcserépbe ültetve találtam. Fejjel lefelé dugványozta a kutya a ládába a madarat, ami deréktól felfelé kilógott és égnek álló lábakkal nyugodott a földben. Amikor kihúztam szegényt, mint egy palántát, a kutya botrány lesújtóan bambult rám, és miközben az elhalálozott párát egy laza csuklómozdulattal áthajítottam a kerítésen a senki földjére ő nemesi véréből adódó dekadenciával, láthatóan a halál fütykösére kívánt. Azt hittem ebünk szimplán perverz, amire nemrég az éves kötelező szerviznél az orvosnál rá is kérdeztem, de azt mondta, hogy ez teljesen normális annyira, hogy meg is bügyübügyüzte a kutyát, miközben olvadtra szeretgették egymást.

Már kávémmal a kezemben, kertkompatibilisebb ruházatban, mint az azt megelőző piros köntös volt, magamhoz hívtam a kutyát. Elmondtam neki a stratégiát és megközelítettük a bokrot.. Füleltünk és molyolást hallottunk, tehát itthon volt az önmagát fostos bugybókának (búbos banka) képzelő, identitászavaros rigónk. A kutya elterült mellettem és hátára fordulva élvezkedett a pocakja simogatásától. Én mindeközben szürcsölgetve meséltem neki az eb furcsa vonzódásáról a rigótetemekhez, tettem mindezt azért, mert aggódtam testi épségéért. Nem kívántam, hogy baja legyen, ilyet még azzal sem teszek, aki valóban tudatosan bánt. Hosszú életet kívánok neki, hogy legyen ideje megtapasztalni és megélni azt az érzést, amit nekem okozott. Ez volt a mostani terv is. Miután megtartottam a balesetmegelőző előadást megkértem, hogy a közel 500 négyzetméteren találjon magának más nyári ürüldét, mert ha nem, saját fegyverével állok bosszút. Itt rámutattam teljes testhosszában nyújtózkodó, nem rövid kutyánkra és elmeséltem neki, hogy ez a jószág jól eszik. Rendben van az emésztése is, de ha folytatja reggeli szokását úgy a kutya holnaptól tejecskét kap szilvalekvárral reggelire, aminek következményétől megszabadulni ideszoktatom a bokor tövébe. Egy fontos dolgot azonban tudnia kell. A kutya alacsony, de brutál hosszú és ilyen az is, ami az output nyíláson távozik belőle. Szóval, ha nem akar mostantól ő is minden reggel egy rakás, basset méretű meglepetést az otthonába, úgy szokjon le a teraszomról.

Két napja tiszták a székek. Valószínűleg véletlen egybeesés és a madár is él, mert ma reggel bekúsztam a bokorba, ugyanis féltem, hogy a kutya félreértette a tervet és likvidálta a bélbajos rigót, de otthon találtam teljes pompájában. Amikor ijedtében kirepült a bokorból megdicsértem és mivel ilyen korrekt volt megígértem neki, hogy mostantól télen, ha bepöffeszkedik a madáretetőbe, elzavarva a cinegéket és kikotorva a magokat, kicsit hagyom élvezkedni mielőtt elzavarnám.