2017. júl 25.

Bögyös pékné, világszám!

írta: Turcsányi Ildikó
Bögyös pékné, világszám!

Reggelente elsétálok a pékségbe a városkapuhoz, így csenve egy kis időt magamnak magammal. Szeretek egyedül lenni. Mindig is szerettem. Gyerekkoromban ilyenkor kalandos történetek kavarogtak a fejemben kiszínezve a sokszor dögunalom ébrenlétet. Férfiasan bevallom, így van ez most is, bár a kínálat bővült a minőségi csenddel, ami jó barátommá vált. Magam mellé is egy hajóskapitányt, berepülőpilótát, racsnis csavarhúzókészlet ügynököt tudok momentán elképzelni (a racsnihoz fűződő bensőséges kapcsolatom köztudomású, emiatt fontos, hogy ne sima csavarhúzókat áruljon), mert talán az ő időbeosztásuk mellett megoldhatóak sértődés mentesen az időnkénti elvonulásaim.

Pavlovian nyálindító illatok terjengenek a kedvenc Pekaria-m körül, mert helyben sütik az ínycsiklandó mindenfélét. Bevált útvonalon haladok, mert onnan a legszebb panoráma és haza is találok, ami nem utolsó szempont. Retinaégetek, hogy legyen inspirációm a szutykos, mocskos januárban is. Megsimogatom az öreg halászt, de erősen neheztelek rá, mert mit keres egy halász papa macskás szobra egy olyan városban, ahol sehol egy halpiac.

20424879_1595170770528330_1170461964_o.jpg

Éjszaka ütős vihar volt. Bevallom be voltam rezelve, mert mélyről morajlóan, szünet nélkül dörgött, igazi égiháborút produkálva. A szobámból nem látni a tengert, a konyhai erkélyre pedig gyáva voltam kimenni, így arról nem tudok beszámolni, milyen lehetett a víztükör villámlás közben, de ne legyetek lusták, tessék elképzelni! A parton a vitorlások hátterében sikerült még elcsípnem egy tornyos felhőt, akinek képzeletben beolvastam az éjjeli rettegésért. 

20354184_1595106410534766_1898937203_o.jpg

Szerintem mindenki hajnalban aludhatott el, mert az egyébként ilyenkor már zsúfolt kávézók kongtak az ürességtől. A pékségben a szokásos kenyér mellé kivételesen perecszerű tésztából készült stangliféleséget is vettem, amit a többiek már nem fognak megkóstolni, mert miközben irodává avanzsálódott üres ágyfelemen írogatok, befaltam.  Nem volt apróm, így a hölgy miközben visszaadott, rettenetes sebességre kapcsolva horvát nyelvét számolta le elém a visszajárót. Magamban azon gondolkodtam, hogy felléphetne valami varietében, mint a pergőnyelvű bögyös pékné, olyan elképesztő gyorsan hadart. Miközben fejemet jobbra balra mozgattam a számok által diktált ritmusban, elismerően egyre jobban vigyorogtam. A végén összenéztünk és önmaga is meglepődve saját teljesítményén, illetve ekkor már a nemzetközileg feltartott jobb hüvelykujjam láttán, elnevette magát. Kedélyesen köszöntünk el egymástól. 

A parton traccspartit tartottak a sirályok, fejüket olykor hátravetve hangosan és élesen röhögve egy-egy viccesebb hajnali, gondolom turista szívató kalandon. Előttük műanyag tál, halbelsőséggel, amiből éles logikával kikövetkeztetve halkülsőséget kezdetem el kutatni mindenfelé. Hja kérem, női agyvelő! Ekkor már a szag is elérte az orromat és követve a nyomvonalat, mögöttem mintegy 2 méterrel, nagy felfedezők heroikus élményét átélve, megtaláltam a halpiacot. Pironkodva visszalestem az öreg halászhoz, akinek a szerencsét remélő kezek által fényesre simogatott bronz feje búbja megbocsátón csillant egyet. A kis standoknál rettentő morcos néni, aki halakat belezett, lehet hogy éppen emiatt nem volt mosolygós jókedvében és bácsi tüsténkedett a jégen hűtött tengeri jószágok felett, így fényképezni csak messziről mertem. Volt minden, amit amióta itt vagyunk hajnalonként kerestem. Garnéla, helyi sneci, ami sprotni néven fut Bulgáriában és itt is hasonlóképpen hívják. Csinosan eligazított csápú polip, garnéla, indokolatlanul ronda fejű halak és egyéb gyanús lábatlan jószágok, amik horvát nevét meg sem próbáltam megjegyezni, de még kimondani sem. Nagy volt viszont a kísértés, hogy kihívjam a bögyös péknét és felolvastassam vele pergő nyelvével a kínálatot, hátha ő a cirkuszi világszámával meg tudná nevettetni a kevéssé vidám, de lényegesen büdösebb szakmát űző férjjel megáldott, szorgos mogorván belezgető halásznét. Legyen egyszer vidám neki is a korán reggel.

20353732_1595106193868121_275277062_o.jpg

 

 

Szólj hozzá