Jönnek a Perseidák. Igaz hétvégén lesz a leglátványosabb, de nem lesz, mert felhős lesz az ég. Tehát én az előfutárokra vadásztam. Kicsi korom óta imádom a hulló csillagokat. Olyan ritkán mertem nagyot kívánni, mint ahogy igazán sosem mertem nagyot álmodni sem. Mostanában nyiladozik a csipám, de még kicsit kell mosogatnom a szemeimet, hogy merjek istók zicsi nagy lenni. 

Szóval  eldöntöttem, hogy idén nem hagyom elpuskázódni az alkalmat és felkészülök. Csak semmi spontaneitás, mert ha spontán vagyok, akkor tuti megint valami gagyi, filléres, már öt van belőle, kell a rossebnek, na ezt meg miért kívántam dolgok jutnak majd eszembe. Gigászi stratégákat meghazudtoló módon kilistáztam vágyaimat és kivételesen ügyeltem, hogy ne hazudjak magamnak, mert az önámítás koronázatlan királynőjeként fordult már elő ilyesmi velem. Az utóbbi hónapok tapasztalatait alapul véve a következő pontokat szedtem össze.

Először is szeretnék buta lenni. Elég volt a dolgok túlgondolásából. Egyszerűen nem szeretnék bizonyos helyzetekben gondolkodni, csak lenni, jelen lenni, ellazulni, megélni.

Szeretnék bátor lenni. Ha már elég buta leszek és nem agyalok túl mindent és elég bátor is leszek, talán visszajönnek az évekkel ezelőtt bizalmasan kezelt meghitt percek ösztönös mozdulatai és nem fogom magam ijedtemben halottnak tettetni, mint egy riadt vad. Vagy ha így alakul, lesz elég vér a pucámban, hogy el merjem mondani, miért szenvedtem fagyhalált, belül nem szégyenként megélve azt. Talán eljutnék odáig, hogy végre bátran mernék tenni arra, hogy mit gondolnak rólam mások, mit szól majd a külvilág.

Szeretnék önző lenni. Adott helyzetekben simán csak azt tenni, ami abban a pillanatban nekem jó. Hiszen már úgyis elég buta leszek és nem gondolkodom majd mindig a konvenciókon, mert nem lesz agyam. Elég bátor leszek és önző ahhoz, hogy csak magamnak akarjak megfelelni, talán nem kerülök többé olyan helyzetbe, hogy hoppon maradva azon önvádolok, hogy mit kellett volna a túlagyalás előtt megtennem, abban a pillanatban, amikor a gyávaságom elnyomta a vízióként helyes forgatókönyvet diktáló ösztöneimet.

Szeretnék neveletlen lenni, olykor egyszerűen csak ösztönös. Ha már buta leszek ahhoz, hogy emlékezzem a belém nevelt viselkedésformákra, elég bátor, hogy a magammal hozott mintáknak nemet mondjak, elég önző, hogy csak magamra figyeljek, talán le tudom vetkőzni a belém oltott bojszdontkráj és egy úrinő hogyan viselkedik kezdetű leckékben tanultakat.

Nem szeretnék már példaértékű lenni. Foglalkozásomból adódóan is mindig odafigyelek arra, hogy megfelelően viselkedjek. Tehát ha már elég ostoba leszek és neveletlen, teszek majd a külvilágra és a szerepeim által rám ragasztott viselkedési normákra. Elég önző leszek ahhoz, hogy ne akarjak minden áron megfelelni, akkor talán a környezetem által furcsált visszafogottságom elillan végre, nyíltsággá változik, felforrósítva a belül kiválóan működő ösztöneimmel a levegőt, magam körül felégetve a falakat és nem tovább emelve azokat.

Ebben a pillanatban lezuhant a falióra a nappaliban, de előtte pukkant is egyet. Kis híján összecsináltam magam, de gondoltam itt az idő. Ez volt a jel. Kimentem az udvarra. Elhelyezkedtem a napozóágyon egy üveg rozéval. (Poharat nem mertem hozni, mondván eltöröm a sötétben.) A kutya hozzám vackolt, ő is az eget kémlelve. Támadtak az éjjeli tudja fene mik, de nagyok voltak, így tekintve hogy két kézzel csapkodtam, iszonytatóan fejbe vágtam magam a hülye üveggel. Lett egy púpom jobb oldalon.... Még ez sem zökkentett ki, vártam az ihletett pillanatot.

És akkor jött a csillagom. Marhára koncentráltam. Belekortyoltam a boromba, éppen amikor felvillant. Abban a pillanatban korrant a gyomrom és arra gondoltam, hogy mennyire szeretnék most steaket vagy bécsi szeletet uborka salátával enni. Csillag el.....Percekig azon gondolkodtam, hogy ez most kívánság volt, vagy nem. Arra a következtetésre jutottam, hogy igen. Viszont az is kiderült számomra, hogy a fent logikusan felépített kívánságlistám teljesült, hiszen ilyen buta is csak én lehetek, hogy amikor bátran, neveltetésem a sarokba rúgva ráadásul alul öltözötten, lepedőbe tekerve, kifekszem a tök sötét kertbe megváltoztatni a jövőt, akkor önző módon az életösztöneimnek teret engedve, példátlanul a gyomrom kívánságára hallgatok.