Vízkereszt, 15 fok, paplanmeleg termálvíz, napsütés, örülalelkem társaság, szauna. A szabadtéri medencék dugig és nem csupán a szaunabubus elszántak időznek a D-vitamin tengerben, sőt ketten, akikkel együtt olvadtunk a finn kemencében, fancsali képet vágva az árnyékot keresték, túl melegnek ítélve a kellemes tavaszi zsongást, hanem úszógumis és karúszós kis dedekkel nehezítetten pihenni próbáló apukák és anyukák is kint időznek, a napsütésbe fordítva az ünnepektől elfáradt és a tél által vámpírfehérre fakított arcukat. Nem, nem lóg a kezem a bilibe, ez a kissé álomszerű helyzet valóban reál lett és a maga nemében tökéletes kombinációnak bizonyult.

Kapcsolatom a termálvízzel érési, na jó, öregedési ütememmel egyenes arányban egyre harmonikusabb. Gyerekkoromban természetesen úgy láttam, hogy az ilyen típusú kikapcsolódást kizárólag öreg, lehetőleg végtagcsonkolt emberek keresik, legalább is furcsaságokra már akkor is kiélezett szemem mindig őket szúrta ki a világoskék, csúszós, megfelelő ázás után a talpadról a bőrt lemaró csempével borított, ma már retrónak is csak nagy jóindulattal nevezhető medencében. Csimotaként látványukkal nem igazán tudtam mit kezdeni, sőt ijesztőnek találtam, bevallom attól féltem, hogy fertőző az állapotuk, így az én szüleimet sosem kellett arra figyelmeztetni a pocakos úszómesternek, hogy kicsi vagyok még a brűgöléshez, takarítsanak ki a vízből, mert önszántamból nem keveredtem a sárgás színű, a mamák és papák arcára ráncsimító elégedettséget vasaló, gőzölgő lébe. Később sem lettem a sejtáztatás elkötelezett híve több okból sem. Egyrészt alkatilag képtelen voltam megfelelni a nyugodtan és csendben, nem gondolva semmire, kataton állapotban ülök elvárásnak, másrészt a legtöbb gyógyvíz darabos, amely darabkák származását illetően mindent kiszínező fantáziám különféle teóriákat gyártott, amik vagy igazak, vagy sem, de azért azt lássuk be, hogy apró pici bőrdarabkának látszanak és ezen foszlányok jelenléte a vízben bizonyos szintű ázás után akár indokolt is lehet. Ráadásul apámtól, aki próbált arról meggyőzni, hogy nem praktikus pancsolás közben kiinni a teknő összes vizét, hamar megtanultam, hogy "ki a medence vizét issza, saját levét issza vissza".

Egyébként sem voltam vízbiztosnak nevezhető, mondhatni volt némi fóbiám, amelynek kialakulásában jelentős szerepe volt egy a tiszaalpári strandon töltött kellemes nyári délutánnak. Emlékeim nem teljesen élesek a tényállást illetően, de olyan sokszor elmesélték, hogy beépült saját régi szép idők készletembe. Annyi biztos, hogy kitelepülve kiskunfélegyházi sasfészkünkből, a nyári meleget ellensúlyozandó strandra indult a bővített család. Mi kicsik minden bizonnyal a gyerekmedencében szőttük éppen aktuális szerepjátékunk szövevényes eseményhálóját, én feljebb említett okok miatt tuti. Nem tudom, hogy mindez a nyári úszótanfolyam előtt vagy után volt-e, melynek záróaktusaként mindenki elismerő oklevelet kapott csodás gyorsasággal elsajátított úszótudásának bizonyítékául, míg anyámék csekket, hogy ismételjük meg az oktatást, mert unokaöcsémmel egy óra után meguntuk az úszóhártya növesztést, így bár megjelentünk a félegyházi strandfürdő "sajt"-medencéjének lépcsőjén, de egy óvatlan pillanatban megléptünk, nagymamánk legnagyobb örömére, aki tűvé tette értünk az egész ősparkot és bár visszaparancsolt a vízbe, én talán siklani sem tanultam meg a két hét alatt. Szóval az borítékolható, hogy én a rózsaszínű, polip formájú úszógumimmal léteztem, ami a hetvenes évek precíziós műanyag-és gumigyártási eljárásának köszönhetően slendrián módon sorjázott illesztéseivel folyton véresre dörzsölte a hasamat. Anyám és keresztanyám a medence szélén beszélgettek, onnan menedzselve a kiskorúak tevékenységét. A legenda szerint arra lettek figyelmesek, hogy egy gyerek fuldokol mellettük, két lábával kapálózva, egészségre ártalmas módon fejével a víz alatt. Sok anyuka üldögélt a beton padkán, gondolták valamelyik majd odasiet és kimenti saját csemetéjét. A felmentő sereg nem jött, így először hőbörögni kezdtek, jól lerántva a keresztvizet minden felelőtlen szülőről, akik ki tudja, hol kóborolnak, míg itt egy utód fuldoklik. Még mindig nem rohant senki lélekszakadva menteni a családi vérvonalat, így akkor már többed magukkal körülállva a kiskorú víznyelőt, felöltötték szuperanyu jelmezüket és elkapva a kapálódzó lábakat, közös erővel kiemelték a vízből kissé zilált állapotban, biztos nem szomjasan, rettentően megriadva, hangosan bömbölve ordító, rózsaszínű polipúszógumimba gabalyodott ázott, csapzott testemet. Az első ijedtségből ocsúdva már tudtak röhögni az abszurd helyzeten a strand népe megvető pillantásainak kereszttüzében, bár eleinte rettentően pironkodtak, én viszont hosszú időre, érthető módon, megutáltam a vizet. Úszni is csak hetedik környékén tanultam meg, amikor egy az NDK-ban található úttörőtáborba készültem, ahol strandolás is a program részét képezte és a szervezők kihangsúlyozták, hogy mindenki tudjon úszni, így a ceglédi régi strand egyetlen nagy medencéjében kitartóan próbálkozva egyszer csak szabályos strandmell tempókkal eljutottam egyik parttól a másikig. Bár sellő nem lettem, ma már félelem nélkül vetem magam akár a tengeri dagály hullámaiba is, mondjuk stílusom még mindig nem szofisztikált, viszont hatékony. Idővel megtanultam értékelni a meleg vízben dagonyázást és engem is beszippantott a wellness kultúra, melynek a mai napig nagy híve és aktív gyakorlója vagyok.

Eddig jutottam vizes létösszegzésemben, amikor kiszúrtam, hogy az egyik úszógumis engem stíröl. Abban a pillanatban leesett, hogy a szemében én is egy vagyok az élvezkedve punnyadó papák és mamák közül. Megnyugtatásaként szép sorjában megvillantottam mind a négy ép végtagomat és még egy biztató mosolyt is kapott. Aztán nyugodtan belesimulva a helyzetbe, csendben, úgy mintha semmire sem gondolnék, konstatáltam magamban, hogy mostanra külsőségekben is brűg- és gyógyvíz kompatibilis korba kerültem, de zárójelben gyorsan hozzátettem úgy nyolcszor-tízszer a nyomaték kedvéért és a vizet résnyire nyitott szemhéjam mögül analizálva vizslató, ébredező gyanakvásom elcsitítása érdekében, hogy ehhez sokat hozzátesz az a tény, hogy ez a víz szép tiszta, bőr- és darabka mentes.