Idegen ágyban ébredtem és iszonyúan fáj a fejem. Na nem a kilencvenes évek valamely titkosított eseménye jutott eszembe, mert abból az időszakból csak a szépre emlékezem, arra is erősen szelektálva.

Közel 12 óra vezetés után tegnap landoltam tengerre néző apartmanunk kis szobájában, ahol a zajvédelmi füldugóimnak köszönhetően és el nem hanyagolható tényezőként hálát rebegve a relatív kényelmes matracnak -mondjuk az én spártai keménységű ágybetétemtől vehetne tökösségi leckéket- kijelenthetjük, hogy jót aludtam. A combizmaim vannak siralmas állapotban, mert a bő 11 órából mintegy négyet indokolatlan dugóban araszolva, pedálozva töltöttem. Menet közben megbántam minden bűnöm, megfogalmaztam nyolc, tíz létösszegző verset, magamban kínrímeket gyártottam a körülöttem guruló autók rendszámiból, amin csendben sírva röhögtem, nehogy felébresszem a fesztiválozástól megfáradtakat. 

Kocsonyás izmaimmal reggel megpróbáltam megközelíteni a laptopomat, de megmakacsolták magukat, így tartásomat vesztve izmosan lefejeltem a sarokban álló fehér sublót csücskét. Átkúsztam ágyam üres felére és azon gondolkodom, hogy nagyon visszaélnék-e nyaralótársaim bizalmával, ha ágyba kérném a mai napot?

Tegnap kipróbáltuk a tengert. Igen vannak kabócák, az ablakomat övező píneák is rejtekül szolgálnak, tehát saját madrigálkórusom koncertjét hallgatva laktam be ideiglenes otthonomat. A parton, a kis öbölben, ahová tesztúszásra lecuccoltunk, szintén szól az ingyenes rovarparádé és minden szempontból megfelel a szín, illat, íz szentimentalizmusom elvárásaimnak. Hatalmas hullámokkal támadott a dagály. Némely önnoszogatás után elindultam a befelé, illetve mert attól tartottam, hogy megalázóan, seggel előre partra vet a víz ereje. Már láttam, ahogy a kavicsokkal játszó fürdőzők egy emberkén Greenpeace aktivistává avanzsálódnak, kis vödreikkel vizet hordanak rám, majd megpróbálnak visszatuszkolni a tengerbe, hiába is próbálnám meggyőzni őket arról, hogy én így úszom, illetve éppen evolúciós ugrásra készültem. Csobbantam tehát. Kiváló úszó vagyok, ha néznek. Nyakamat megfeszítve, fejemet elegánsan kitartva a vízből, hetyke strandmell tempókkal evickéltem dacolva a dagállyal, majd megfordultam, hogy fariránt érjen a hullám és kezdődött a visz a víz móka. 

Hazafelé barátnőmmel elmentünk egy rövidebb utat keresni a fehér házikónktól a vízig, amiből kisebb eltévedés lett és uszkve másfél órásra bővítettük az egyébként tíz perces sétát. Ennek köszönhetően alapjában sem túl jó tájékozódási képességemet valahol a szalmakalaposnál elveszítve, fogalmam sincs, hol vagyok. Azt tudom, hogy gyönyörű a kis város, amit a balkonról is látunk és arra is emlékszem, hogy megállapítottam, bőven akad itt két heti felfedezni való.  

Egy biztos pont van, az ágy. Ma reggel, rögtön a fejeléses piruettem után, amikor átvackoltam fekhelyem érintetlen felére, utolért a melankólia, pedig esküszöm nem pakoltam be. Kobakomat tapogatva, folytonossági hiányokat keresve azon, a sublótcsücsök helyén, rájöttem, hogy tele van a tököm az érintetlen ágyfelekkel. Hét éve nyaralok mindig így. Hiányzik az esti romantika, séta a parton. Tök jó borozókat láttam a félsziget peremén, kilátással a nyílt tengerre, száll a pljeszkavica illat, szólt a zene és azon vettem észre magam, hogy irigykedve nézek egy korombéli párt és a helyükbe képzelem magam. Rozét iszom, te duruzsolsz a fülembe reszelős hangodon, nekem remeg a lábam tőle, na nem a vezetéstől, mert természetesen ebben a konstellációban én szunyókáltam fesztivál fáradtan és a te lábad tropa a pedálozástól! Szóval rozé, búgás, lábremegés...Igen. Fejemen szalmakalap, volt, mert épp az előbb elvitte tengeri szél és Sibenik irányába száguld élvezve a szabadságot. Nevetünk rajta, majd meggyőzlek, hogy induljunk haza, mert már az én lábam is kocsonya, de a hangodtól, mely mély mint az óceán. Füledbe suttogom az esti programot, melynek célja ágyunk érintetté tétele. Te mondandóm felénél leállítasz, mert a hallgatózó szentjánosbogarak (ne szólj bele, pont nem érdekel, ha itt nem honos, álmodok), szóval a pilácsok vörös fényben pompáznak, mert elpirultak szavaimtól . Kézenfogsz, megtaláljuk a rövid utat, otthon pedig sikamlós álmaink beteljesítése után boldogan hallgatom a mellettem fekvő kupac horkolását, amiért vesén rúgni is csak a nyaralás vége felé fogom, mert addigra leszek feszes a kialvatlanságtól. Hallgatom a horkolásod és csendben vigyázom az álmod. Túl a reggeli felnőtt tartalmú ébresztőn, kipirulva csenden bevallom neked, hogy sokkal jobb hálótárs vagy, mint az a két három félig olvasott könyv, a tegnapelőtti futózoknim, némi csokipapír és telefontöltő kábel, amik otthon momentán velem alszanak. 

Érintetlen ágyfelem tehát kiadó. Ígérem, mire ideérsz nem lesz már rajta sem a hajszárító, sem a könyvem, mindent lehajigálok. Addig is küldj egy jelet, hogy a korunk beli párt elhajthassam a helyünkről és megrendelhessem a gyöngyöző borokat és a naplementét, illetve a tegnap kinézett szalmakalapot is meg kell még vennem. 

A sublót csücskét pedig mindjárt párnákkal borítom, mert semmi joga nem volt agyam legrejtettebb bugyraiból egy ütéssel kiszabadítani a gondosan elfojtott álmaimat. A víziót azért kilőttem az univerzumba, hátha rám kacsint...... (bár amilyen az én formám, tuti megsemmisül, miközben lefejel egy a NASA által eltűntnek nyilvánított és épp most felbukkant űrszondát......)