Őszi projektem, a kis kerti tó helyén hasaltam könyvemmel a fűben, amikor észleltem, hogy az egyébként iszonyú hiperaktívan ide-oda rohangáló, mászkáló hangyák és egyéb soklábú apróságok reszketegen, kissé elzöldült képpel kapaszkodnak az erősen hajladozó fűszálak végén. Szétnéztem és szomorúan állapítottam meg, hogy tériszonnyal küzdhetnek a bokáig érő rétemen, mert hiába harap mostanság fájdalmasan a forró nyári kánikula, annyira nem éhes, hogy a körülményektől függetlenül makacsul növekvő füvemet lelegelje. Le kell hát nyírnom. Igencsak meg kellett emberelnem magam, hogy eljussak az elhatározásig, de kemény lány vagyok, hőségálló, így nekiduráltam magam a mezőgazdasági munkálatoknak.

Előkotortam fűnyírómat az idén méltatlanul elhanyagolt fészerből, ami a nemtörődömségem következtében zavartalan tanyája lett a pókoknak, amiktől irtózom, tehát ezután éppen miattuk nem teszem be oda a lábam. Pedig lapul ott muzeális értékű, több mint 40 éves Romet márkájú motorkerékpár, kerti szék, ásó, kapa, olyan szerszám, ami nem tudom mire való, kerékpárok és egy világító kerti törpe is. Tavaly volt kisegér és álmából véletlenül felzavartam egy a hosszabbítótekercs közepén magának hercig kis fészket rakó kószapockot. 

Szóval előbányásztam a valaha szebb napokat megélt fűnyírót.  Alapvető karbantartásáról eská gondoskodom, hiszen az olaj- és gyertyacsere már nem okoz problémát. Kése mondjuk három éve nem volt megélezve, mert azóta nem bírom lecsavarozni, a segítségkéréshez pedig még mindig túl büszke vagyok, de éles késsel még egy kisgyerek is tud füvet nyírni! Megtankoltam, mint rendesen és egy félreeső szegletben, hogy ne lássa senki a bénázásomat, megpróbáltam beindítani. Kivételesen, a hatalmas szökkenésekkel kísért hetedik berántási próbálkozás után, zökkenőmentes rajtot vettünk és dacolva a nehezített körülményekkel fürdőruhában, fejemen a nyaralás alkalmával vásárolt széles karimájú, igen stílusos szalmakalapommal -hiszen semmi nem írja elő, hogy fűnyírás közben szakadtan kell kinézni- munkához láttam. A közel negyven fokos melegben sejtjeim már a harmadik lépés után ontották magukból az izzadtságot. A fűnyíró hátsó fele a levágott gazt okádta magából. A fűgyűjtő kosarát nem használom, tehát lábszáron kapom a zöld áldást, általában. Most valami nem stimmelt, mert konkrétan a szememtől a talpamig mindenhová jutott a kaszabolványból. Leállítani nem mertem a gépet, mert alkalmanként csak egyszer tudom beindítani, tehát menet közben a lábammal kissé megtaposva lejjebb küzdöttem a kitámasztott ajtót, így csak válltól borított be a por és levágott fű elegye, ami a dög melegben indokolt hiperhidrózisomnak köszönhetően, a rajtam patakként folydogáló izzadtságba azonmód bele is ragadt.

A rótt körök közben meg-megálltam az érintett gyümölcsfáknál falatozgatni, mert nagy melegben fontos a tápanyagpótlás, igaz eközben is gondosan szorítottam a karokat, nehogy leálljon a fűnyíró. Amikor az őszibarack-, szilva- és körtebevitel után megálltam a szederbokornál, egy pillanatra elgondolkodtam a következményeken, de úgy döntöttem, hogy egy kis spontán jött méregtelenítés miatt nem vagyok hajlandó lemondani kedvenc bogyósomról. Éppen lehajoltam vételezni egy szem édes vitaminbombát, amikor kis híján krízishelyzet alakult ki, amit csak a lelkemben ébredő döbbenet által okozott cselekvésképtelenség akadályozott meg.

Nem hittem a szememnek, így hogy jobban fókuszáljak hunyorogtam és hitetlenkedve előre is hajoltam egy kicsit. Bárhogyan is vizslattam, ugyanazt láttam. Köldökömből éppen az új körülményeket megszokó, a helyet láthatóan belakni készülő, a mélyedésben otthonosan forgolódó pók kandikált kifelé. Bekapva a következő szedret, kezemmel továbbra is működésben tartva a zajos fűnyírót, úgy döntöttem nem hisztizek, mert az spontán és egyből lett volna hiteles. Ehelyett érdeklődéssel figyeltem, szerencséjére fajtájának nem vastag, szőrös lábú, nagy potrohú, hanem pici, tüsténke, éppen köldökömbe illő egyedét képviselő újdonsült albérlőmet. Azon gondolkodtam, hogy a bánatban került oda. Gondolom a fűnyíró hátsója célzott kiválóan és az repíthette a felkavart kerti kosszal a korpuszomra.

A kertemben lakó ízeltlábúakkal beköltözésünkkor korrekt szerződést kötöttem. Először szépen bemutatkoztam, majd elmondtam nekik, hogy mivel ők voltak itt hamarabb, tiszteletben tartom jogaikat és csak akkor nyírom ki őket, ha ellenem, vagy valamelyik szerettem ellen fordulnak. Viszont, aki betéved a kertben álló ingatlanba, az halálnak halálát halja általam. Emlékeztettem magam a megállapodásra és mivel egyébként is csíptem a kis betolakodót, nem bántottam. Olyan pici volt, vagy az engem borító koszréteg olyan vastag, hogy egyáltalán nem éreztem honfoglaló tevékenységét. Azt azért mégsem vártam meg, hogy itthonkáját magára öltve nagytakarításba fogjon, így óvatosan megfogtam és ráraktam a szederbokorra. Megnyugtattam, hogy itt mindig lesz koszt, kvártély és lényegesen nyugodtabb hely, mint a köldököm. Picit forgolódott, alaposan szétnézett, konstatálta, hogy tényleg minden igényt kielégítő helyre pateroltam, majd bekotort egy levél rejteke alá. 

Pókos kalandomon mélázva, kicsit megilletődve, turbó fokozatra kapcsoltam. Kihagytam a mogyoróbokor környékét, mert a földre hullott termést felszippantva, azokat gonosz hátsóján kiköpve, habtestemet megsorozva, a fűnyíró szőnyegbombázást improvizálva ellenem fordult. Miután végeztem, bent a lakásban újra tisztáztam a bujkáló pókokkal, hogy falakon belül a köldökben héderezésért halál jár. A fürdőszobába botorkálva kissé megijedtem, amikor elhaladtam a tükör előtt. Egy hormonzavaros, tokától bokáig zöld szőrrel borított, bőrén saras megfolyásokkal tarkított, elegáns és stílusos szalmakalapban feszítő, koszos képén világító, rémült kék szemekkel pislogó, szakállas lápi ember nézett vissza rám. Azonosítottam magam, lezuhanyoztam, majd tisztán és illatosan visszavackoltam a fűbe a könyvemhez. Kissé rosszul esett, hogy a rókázástól megmentett rovarvilág nem rendezett díszszemlét a tiszteletemre. Én ettől függetlenül önmagamra képzeletben lovagkereszteket aggatva, a küzdelmektől megfáradtan, teli hassal pont letojtam, ki a gyilkos a regényben és szememet lehunyva másfél órás békés szunyókálásba kezdtem.