Vasárnap hajnalban a szarkák cserregésére ébredtem. Hosszú perceken keresztül próbáltam zajtalanítani az ágyam fejrészét, volt már rajtam minden, párna, takaró, díszpárna, de nem segített, a szarikák továbbra is az ablakom alatt élték magánéletüket. Felkeltem szétcsapni közöttük, de úgy döntöttem játsszák le egyedül, inkább kivánszorogtam nemrég beújított gyönyörű kék, olasz kotyogómon mérget főzni. Az ablakban megláttam gyűrött képemet, amit szénaboglya mód keretezett rendezetlen rőzsém. Mivel kellett egy kis hangulatjavító biztatás, vállamat megsimogatva, csendesen dúdolgattam az egyre erősödő kávéillatban, bízva a szöveg varázserejében: "Az, aki szép, az reggel is szééép!" Ezen a ponton megemlékeztem az engem ébresztő szarikák nőnemű felmenőiről, majd újra jött az ablaküveg és a szemrevételezés, hogy hatott-e a varázsdal. Közelebb is hajoltam, mert feltűnt, hogy jelen állapotomban mennyire hasonlítok valakire. Hunyorogva néztem magam, mert lusta voltam a szemüvegemért elbattyogni. A nyitva felejtett számon egy mélyről feltörő lassú "bakker" buggyant ki, amikor rádöbbentem, hogy félre ment a vaják és álomviselten, ágygyűrötten pont olyan vagyok, mint a dalt egyébként csodásan interpretáló Horváth Charlie és -a táskás szemeim miatt- Derrick felügyelő közös gyermeke. Mocskos kis fantáziám beindult fogantatásom ürügyén, de győzött a hiúság, nekiálltam hát menteni a menthetőt.

Jó barátom gugli segítségét kértem, amikor is leültem gyors és hatékony házi szépészeti sufnituningok után kutatni, hogy a balul elsült varázslás nyomait eltüntessem. Találtam számtalan ötletet, de csak egyet, amihez minden volt is itthon. Egy bőrtisztító hatású, állítólag feszesítő pakolást néztem ki és azon sebtiben neki is álltam kotyvasztani. Megkönnyebbülten nyugtáztam az összetevőket olvasva, hogy külsőleg alkalmazandó, mert az orvosi szén, méz, joghurt, őrölt kávé kombó belsőleges utóhatásaiba bele sem mertem gondolni. Gyanús színű, kellemes illatú és sokat ígérően ragacsos trutymót hoztam ki az imént leírtakból. Szorosabbra húztam magamon a köntöst, csapzott hajamat törölköző turbánba tekertem és nekiálltam felkenni a pempőt. Egész jót tapadt a képemhez, és hogy tökéletes hatást érjek el a nyakamat és dekoltázsomat sem hagytam ki a mókából. Most már nem csak csúnya, de ijesztő is voltam, viszont cseppet sem emlékeztettem rekedtes hangú dalnokunkra és a bágyatag szemei alatt teli koffereket viselő nyomozóra. Kezdetnek nem is rossz.

A kávémat agyoncukrozva ültem le megejteni a szokásos reggeli száguldásomat a virtuális információs sztrádán s miközben a híreket olvastam, a bőrömön tapasztalható bizsergetésből határozottan éreztem, hogy egyre szebb vagyok. Furcsa zaj ütötte meg a fülemet. Ekkor néztem ki a konyhaablakon. A hátsó kert látványa lenyűgözött, de egyben a frászt is hozta rám. A gyümölcsfák körül, között a földön annyi madár volt, amennyit még csak természetfilmekben, illetve Hitchcock-nál láttam, amely film óta nincs túl nagy vonzódásom az ornitológiához, különös tekintettel, ha a csurik éppen láthatóan világuralomra törnek, indult be a képzeletem, és a kezdeti stratégiai világtalálkozót pont az én kertemben tartják meg. Százával nyomorogtak a talajon csipegetve a lehullott gyümölcsöt, miközben teli csőrrel egymás szavába vágva iszonyatos ricsajjal tárgyalták meg az emberiség leigázásának pontos tervét. Azonnal szolgálatba helyeztem magam. Emelkedett hangulatban, miszerint rajtam múlik a jövő, rongyoltam ki a konyhából, feltépve az ajtót, amitől először unottan rám néző kutyánk egy pillanat alatt frászt kapott és belaposkúszott a tuja alá. Az ő lelki békéjével mit sem törődve rohantam át a kerten, próbáltam riasztó hang-és fényjelzéseket kiadni magamból, hangosan tapsikolva, tevékenységemet  "ssss hess ssss" hanghatással kísérve rontottam a kedélyesen reggeliző madarakra. Pont nem érdekelte őket, hogy közeledek, de amikor feldúlt várvédők vérszomjával, a felkenéskor belebénázott trutyitól tényleg véres szemekkel átrohantam a birtokot elfelező kis kerítés kapuján, felkapták a fejüket, buta kis madár tekintetükkel rám meredtek, majd egyikük rikácsolva felrebbent és az egész banda őt követve, hangos felháborodásuknak madárhangot adva, a fák fölött kicsit körözve elrepült.

Tapsikoltam még kicsit a biztonság kedvéért, hogy vissza ne jöjjenek, majd büszkén, győzelemittasan szétnéztem. A kerítés mellett fiatal pár sétáltatta a kutyáját, de ebben a pillanatban éppen engem néztek elkerekedett szemekkel. Én kedvesen odaintegettem, ők kezüket robotszerűen emelve, kissé ámuló képpel, bátortalanul vissza. A hátsó kapunál a szomszéd kisfiú leselkedett befelé, meglepő módon nem kiabált, így gondoltam lespanolok vele is, amikor valami szétfröccsent rajtam. Gusztustalan feketés színű, darabos izé éktelenkedett a kezemen. Felnéztem, hogy melyik átkozott tollhuszár állt bosszút, amikor megvilágosodtam. Nem seregély tojt, hanem a pakolás folyt le. Végig mérve magam kibuggyant belőlem a nevetés. Igazán bizarr látványt nyújthattam szépülési folyamatom rondának is csak jóindulattal nevezhető fázisában, masnis nyuszimamuszban, kék köntösben, sárga turbánnal a fejemen, mely világos színek, ha lehet még jobban kiemelték az egyébként is feltűnő fekete, a futástól cafatokban folydogáló pakolásomat, ami mostanra lényegében végigfolyt rajtam, így az eredeti tervektől eltérően nem csupán tokáig, de bokáig borított. Hősies cselekedetem következtében keletkezett jó kedvemet a szomszédok előtti leégés sem tudta kioltani, így a köntösömet megigazítva, fejemet felszegve, szaruldebüszkén hetykeséggel, határozott lépésekkel indultam a házba. Útközben rásandítottam a tuja alatt reszkető, mentálisan toprongy kutyára, mert időközben leesett, hogy nem az ajtócsapódás, hanem a zombi kinézetem űzte oda és eldöntöttem, hogy ha lemostam a kulimászt a fejemről és már varázslatosan gyönyörű leszek, kijövök hozzá és bőséges jutalomfalatokkal helyrehozom feldúlt lelkivilágát.