Ildikó vagyok. Szörnyeteg vagyok. Ma elgázoltam egy kerékpárost. Meglepően tömör tőmondatok. Tömörek, de igazak.

Már reggel tudtam, hogy úgy általában rosszkor vagyok rossz helyen, de a kávémmal hamvába fojtva az érzést, erőből átgázoltam a délelőttön és a délután magánóráin. Hazafelé még a mamataxi vasúti szolgálata előtt beugrottam vásárolni. Szépen lassan haladtam a Korzó parkolójában, amikor a jobb oldalon tekerő pasit előzni kezdtem. Indexeltem is, szabálykövető lyány vagyok, vagy mi. Az úr ebben a pillanatban a mellettünk jobb oldalon emelkedő töltést és az utat kezdte szemlélni, mely fejmozdulattól a kormányt finoman balra tekerve elindult felém és én tudtam, hogy mindjárt becsapódik. S lőn. Satufék, kiugrottam menteni. Elesett-e vagy sem, és ha igen mekkorát, nem tudom, mert mire ránéztem ő már állva a cangáját szemrevételezte.

Kiderült, hogy ismer, mert tegezett, de az is világos lett rögtön, hogy összekever valakivel, aki foglalkozását tekintve nem nyelvtanár, hanem ribanc, abból is a férfi hímtagokat szájával kényeztető fajta, legalább is jelzőként ezt nyomatékosította egy szóval. Mielőtt kifejezhettem volna mély sajnálatomat és felajánlhattam volna a segítségemet ő megkért, hogy közösüljek szintén útszéli édesanyámmal, akitől ezúton kérek elnézést, mert fél óráig tuti nem kapott levegőt a csuklástól. Szóval, mikor már meg mertem szólalni, mert eléggé fenyegetően viselkedett, amit meg tudok érteni, hiszen éppen elütöttem, elnézés kértem, elismertem a felelősségemet, felajánlottam, hogy megtérítem a kárát, összeszedtem, ami kipotyogott a kosarából és követtem a falig, ahol letámasztotta a kerékpárt. Menet közben folyamatosan gyalázkodott, verbálisan ütött-vágott teli tüdőből ordítva, amit egyre nehezebben viseltem, a járókelők viszont láthatóan élvezték, köztük sok hős férfi, aki látta a nagy gázolást, de közbeavatkozásukkal nem akarták megzavarni a jó kis nőalázást. Ismét felajánlottam a kártérítés, mire még jobban ordibálni kezdett, megint tegezett és lekurvázott, de meg is szagolhatott, mert szerinte az utcalányok büdös fajtájához tartozom, szóval az arcomba ordítva közölte, hogy kettőszázezres bringája van, majd hirtelen, még mindig a szajhaságomon lovagolva, a rendőrséggel kezdett fenyegetőzni. Ennek én igazán örültem, mert őrülten kezdtem félni tőle, így mondtam, hogy jó ötlet hívni a szerveket, majd miután egy az autójából kiszálló bátor szemtanú hölgy megerősített a sejtésemben, halkan megjegyeztem, hogy szerintem egyébként is ő ütött el engem, de persze elviszem a balhét, ha a térfigyelő kamerák felvételeit megnézve a rend őrei úgy döntenek, hogy én vagyok saras. Kicsit féltem, hogy amit most kapok attól szegény anyám görcsökben fetreng majd otthon, de meglepő módon elhallgatott, szétnézett, döddögve közölte, hogy rendben van a bringája, nincs itt semmi gond és engem rútul cserben hagyva a kétségbeesésemmel, bevonult a Korzó épületébe.

Kicsit álldogáltam még és vártam a folytatást, de az áldozatom elinalt, így beültem a kocsiba és odébb leparkoltam. Akkor vettem észre, hogy az akció oldali tükröm behajtódott, az csattanhatott olyan marha nagyot. Kiszálltam, sehol nem volt semmi nyoma a szitokszájú szofisztikált cédaszakértő becsapódásának, majd amikor megigazítottam a tükröt észleltem azt is, hogy szegény lényegében a burkolatát veszítette, amit fel is fedeztem a tetthelyen az út közepén. Tűsarkaimon odanyargaltam. Felnyaláboltam a két műanyag kasztnitöredéket, boldogan nyugtáztam, hogy csak repedt, de nem tört el végzetesen, amikor is főnököm tűnt fel a látóteremben. "Elütöttem egy embert" mondtam neki köszönés helyett. "Melyiket?"kérdezte hitetlenkedve, mert a moslékszájú dzsentlemanusnak még mindig hűlt helye volt, csak a drága bringája árválkodott lezáratlanul a falnál. Ekkor jelent meg az ajtóban, én mentem felé is böktem, majd vakmerően közöltem, hogy "Ezt!" A corpus delictimnek se kellett több. Rám se nézve kezdett el újra óbégatni, naná, hogy cafkázott közben és gyalázta minden felmenőmet, folyamatos családi fajtalankodásra buzdítva mindegyikükkel. Na itt szakadt el a cérna nálam. Közöltem vele, hogy hívom a rendőrséget, mert elég volt a közönséges mocskolódásából. Megnézetem velük a térfigyelő felvételeit és megtesszük a megfelelő lépéseket. Újra lecsihadt. Felpattant a drága biciklijére, mondta, hogy neki semmi baja. Én lobogtatva a műanyag burkolatot közöltem, hogy nekem viszont letört a tükröm, amire egy hozzá méltó "Le van szarva!" nyugtázással tovatekert. 

Hitetlenkedve vásároltam be, majd amikor könnyekben törtem ki, mert nem találtam olyan kenyeret, amit venni szoktam, rájöttem, hogy az események megviseltek. Felidézve az ősz eddigi idegroncsoló gaztetteit konstatáltam, hogy valaki fent kóstolgat. Szóval kedves Mindenség, menj te a francba! Ha akarsz tőlem valamit, tanítani, okulásra vezetni, vagy csak szívatni, mert jól esik, velem kezdj és ne veszélyeztess általam. A szeretteimet és személyes tárgyaimat is hagyd ki kettőnk dolgából. Én beleállok a csatába alázattal, a szokott tartással, nyílt sisakkal. Felveszem a kesztyűt, de a környezetemről pattanj le. Kihívlak hát, mert elegem van módszereidből. Állj bele nyíltan! Univerzum, kámon fájt!