Arra ébredtem, hogy hol hasra, hol a hátamra vágódok az oldalamon fekve, miközben a csípőm nyolcasokat ír le. A tornamozdulatot zaj is kísérte, aminek nem én voltam a forrása, hanem atomjaira széthullani készülő kabinunk adott ki magából zakatolással vegyített, recsegéses ropogásos katasztrófafilm hangaláfestést. Mindez vegyült egy előre-hátra, illetve oldalirányban kiterjedő erős hullámzással, ami időnként megakadt, mintha egy bazi nagy kőre futottunk volna, amitől rendesen betojtam. Keltegettem azt, aki ebbe helyzetbe hozott, hogy megosszam vele dilemmámat, miszerint pánikrohamot kapjak, vagy hányjak-e először, de csak annyit tudtam kinyögni, hogy ez ijesztő. Válaszként elintézett egy "á, ez semmi"-vel, és mivel úgy visszaaludt, ...

Utolsó Buenos Aires-i esténken szállodát váltottunk és csatlakoztunk ahhoz a közel 400 emberhez, akikkel együtt meghódítjuk majd a Déli-sarkot. Egy norvég hajóstársaság, a Hurtigruten expedíciós hajóján, a Fridtjof Nansen jégtörő, cirkálón játszunk majd sarkkutatósat. Láttam képeket a hajóról, és azt is tudtam, hogy ott is nyár van már, így amikor szemem elé fenyegetően bekúszott a Delta című ismeretterjesztő műsor nyitó képsora a körülményekkel vadul küzdő szánhúzó emberekkel, elhessegettem, de azért az agyam egy rejtett zugában továbbra is tele volt a gatyám.

Már este be kellett jelentkeznünk a társaság standjánál és onnantól kezdve 12 napig egy olajozottan működő gépezet részeként más dolguk sem volt, mint ...

Számomra Buenos Aires tényleg az Evita miatt került fel a térképre kislány koromban. Karcosra hallgattam a lemezt és a Rockszínház dívájának képzelve magamat interpretáltam a dalokat egy 8x4 dezodort mikrofonnak használva, mert hát "Frissít, frissít, frissít a 8x4!". Ezúton is kérem a ceglédi Széchenyi út 44. minden lakójának összes elnézését.

Fontos volt tehát az Evita tematika, ami mint kiderült elkerülhetetlen Buenos Airesben. Bár férje Juan Domingo Peron megítélése meglehetősen kettős, hiszen kicsit diktatórikus volt és nem kicsit gazdasági válságba is sodorta a hazáját, de a feleségét, Eva Peront, Evitát rajongva szerette ő és az országa is. Olyannyira, hogy közös otthonukat, az elnöki rezidenciát leromboltatta Eva ...

Ájultan aludtam első éjszaka a tangó-est és az időeltolódás hatékony kooperációjának köszönhetően. Városnézni készültünk a maradék két napban. A tematikát Gerire bíztuk, aki azzal az ötlettel állt elő, hogy pénteken húzzunk el a városból és ismerkedjünk az azonos nevű provinciával és kis településeivel, hajózzunk kicsit a de la Parana folyó deltájában, Tigreben, ahol egy kis helyi étteremben folytatjuk a steak katarzist. Közben persze meg-meg állunk, és hogy őt idézzem "tanulunk". 

A Parana és az Uruguay folyók találkozásával születik a Rio de la Plata folyó, ami voltaképpen a közös tölcsértorkolatuk majd 300 kilométer hosszan. Az Atlanti-óceánba viszi a szülei vizét, és két partján Buenos Airesnél Argentína és ...

Psota Irén az első, aki a tangó szó hallatán eszembe jut, amint mély hangján egy hosszú szipkával a kezében búgja, hogy " Tibi, te bitang, ó, te csacsi...", de rögtön az utolsó hang után lejátssza a fejem mini lemezlovasa Cseh Tamás Kiegyezés tangóját, "...egy vérrel írt táncrendben időtlen időktől zajló..." és csupán utána villannak be valódi képek nőkről és férfiakról, akik érzelmesen, de mégis távolságtartóan összesimulva lejtenek a harmonika hangjára.

Nem tanultunk tangózni sem nyolcadikban, amikor '87 telén Cegléden magas hófalak között botorkáltam a műházba a kötelező táncórákra, sem pár éve, amikor már felnőtt fejjel mókából jártunk finomítani tánctudásunkon, majd amikor a 4-5. óra után kiderült, hogy ...

Amikor a decemberi úticél kiderült számomra rögtön tudtam, hogy Buenos Aireshez közöm van. Portugáliával kapcsolatban éreztem sokáig hasonlót, és amikor először eljutottam oda éreztem, hogy otthon vagyok. Így jártam az argentín fővárossal is.

Az utazás körüli önpánikoltatás során el is feledkeztem szorgosan felkészülni a városból. Ilyen se volt még! Se útikönyv, se letöltött útbeszámoló. Nuku. Pedig 3 napba sok minden belefér, ha tudatos az utazó. Persze a fülemben csengett a karcosra hallgatott bakelit lemezről Kováts Kriszta hangján az Evita összes ikonikus dallama. Miért kell, hogy sírj, Argentííínaaaaa, Innen is egy kevés, onnan is egy kevés, gurul a pénz, a péééénz....Bocs Madonna, de engem a film nem taszajtott hanyatt ...

A kaland fogalma mindenki számára relatív. Én relatív keveset kalandozom abban az értelemben, ahogyan tettem ezt uszkve 30 éve, de ez nem jelenti azt, hogy unatkoznék. Nincs már meg bennem a "Fogd meg a söröm" érzés és igen, megnyugtatnak a megszokásaim. Napokra kimerít, ha éjfél után fekszem le egy jóféle sorozat miatt, és harmad, sőt akár negyed napra is kiterjed a másnap, amit ma már egy jól ütemezett gin tonik is képes kiváltani. 

Ebből a jóleső belekényelmesedésből rántott ki egy pillanat alatt az 50. (baaaaszki) születésnapomra kapott kaland, aminek most, hogy a kellős közepén ülök és látom, hogy túl lehet élni, már felhőtlenül örülök.

Amikor a puzzlet kiraktam az étteremben, ahol a családom és a barátok leptek meg ...

A kanapén ültem és csendben bömbikéztem. Könnyeket csaltam saját szemembe. Mindig megvisel, ha számolok, de most nem a számok okozta bonyodalom, hanem a végeredmény által képviselt mennyiség rendített meg ennyire. Kedvesem észlelve a zavart az erőben, védelmező ösztöneire hallgatva hősiesen átnyalábolt és őszintén megérdeklődte, hogy mi a baj. "46 leszek" szaladt ki a számon, aminek következtében immár nyilvánosan is szarul voltam, nem csupán magamban. "Holnap.", tettem hozzá fokozva a drámai hatást, legott intenzíven könnyezve. "Az nagyon sok!", vittem be magamnak a végső, megsemmisítő döfést. Támaszom a bajban átérezve  a pillanat drámaiságát stabilizálta az ölelést, cuppantott egyet a fejemre és bár továbbra is vigasztalt, ...

13 voltam, amikor rajongásom egyik aktuális tárgya, a KFT zenekar kijelölte számomra az utat, miszerint : „Akinek elég a sütnivalója, nem veszi meg a tucatautót. Nem vacakol, nem blamálja magát, kiadja inkább a jelszót: VOLVO”.  Már ekkor tudtam, hogy hosszabb-rövidebb ideig életem szerves részét fogja képezni a svéd autóipar valamely remeke. Szóval nem ma kezdtem. Rá nem görcsöltem és boldogan vezettem 1999-től éppen rendelkezésre álló autóim mindegyikét, szeretettel babusgatva, néhány banális, szóra sem érdemes esettől nagyvonalúan eltekintve, zúzás mentesen. Japán, német, francia járgányaink multikulti kavalkádja gyorsan feledtette skandináv álmaimat, mígnem megtörtént a csoda.

Tizenháromszor párat ugyan kellett várnom, ...

A nő először csak a táskáját tette az ölembe, majd nem túl méretes, de oda semmiképpen sem illő tomporával is megcélozta azt. Itt már közbeléptem. Nem voltam nyitott az ilyen jellegű közeledésre és a hely szelleme sem felelt meg a túlzó intimitásnak. Felnéztem és a bepárásodott, iszonyú vastag üvegű szemüvegéből női agyvelőm pikkpakk összerakta a tényállást; nem lát semmit. Finoman a továbbra is tolató hátsójára paskoltam, majd óvatosan arrébb tereltem, gondosan ügyelve arra, hogy az ülőalkalmatosság felé közelítő feneke padot és ne padlót fogjon. Érzékelve a finom tessékelést, számomra ismeretlen nyelven exkuzálta magát, majd letöttyent mellém a Bazilikában.

Ideszoktam. Nagyon szeretem a templomokat felekezettől ...