Menet közben a periférián észleltem, hogy a műszerfalon valami eddig nem látott jelenség honol. Egy sárga pacát láttam. Próbáltam vezetés közben hunyorogni, mert bár messzire olyan a szemem, mint egy sasé, közelre vak vagyok, mint egy vakond, sőt egyre vakondokabb. Szóval fókuszáltam és megállapítottam, hogy egy új piktogram jelent meg a kör alakú kijelzőn. Tovább vakoskodtam és közelebb hajoltam, amikor csuda boldog lettem. Egy kis narancssárga autó ábráját azonosítottam, ami egy masnival volt átkötve. Tök jól esett, hogy az autóm meglep és ezt így hozza tudomásomra, de mielőtt jobban beleéltem volna magam a helyzetbe, rájöttem, hogy bár okos, szép, értelmes, határozott és felelősségteljes lány vagyok, hülye is, csak épp nem ...

Enni jó. Ez megkérdőjelezhetetlen tény. Egyedül utálok, de barátokkal együtt egyenesen katartikus élmény. Ez is axióma. Fenomenális és hizlaló, mert a bevitt jóféle házi koszton túl támad a röhögés kerekítő ereje is. Hagyományossá vált kis csapatunkban Ferreri után szabadon, a nagy zabálás. Időnként valamelyikünknél összegyűlve átadjuk magunkat a kulináris élvezeteknek és egymás társaságának, igen kellemes pillanatokat szerezve, amiből az ember örömmel merítkezik a következő alkalomig. A legutóbb nálam abszolvált gulyás és palacsinta parti után tegnapi esténket a grillezés oltárán meghozott boldog áldozattal és a kajakóma édes állapotában a BL döntő közös megtekintésével töltöttük. 

Üres kézzel mégsem megy ...

"A másik ajtónál szálljunk ki"-kérte vigyorgó gyerekem a metróban. "Ha a démon elhagyná, nehogy véletlenül minket válasszon gazdatestnek!" folytatta kendőzetlen vidulással képén, amihez én hangos röhögéssel csatlakoztam. A másik ajtónál tekergő lányt néztem lopva, akin kezdetben semmi gyanús jel nem volt látható. Az arcán elterülő "különb vagyok az emberiségnél" felsőbbrendű dekadenciát régebben mondjuk szívesen elgereblyéztem volna, de ma már elfogadom. Ennyit tud. Pont. Aztán egyszer csak ültő helyében finoman mozogni kezdett, zenére feltételezhetően, mert füleiből gyanús színű madzag tekergett telefonja felé. Eleinte apró mozdulatokat tett kezeivel, majd sajátos táncához csatlakoztak lábai és arcizmai, amik olyan mélyen ...

Utódom fogantatása környékén, amikor vidékre költöztünk ékes fővárosunkból, ceglédi házunk előtti villanyoszlopon minden reggel állt egy gólya. Egy napot sem hagyott ki. Megkérdőjelezhetetlenül bámult be az udvarba. Készen álltam a gyerekvállalásra és azon agyaltam, hogy a hosszú lábain felkiáltójelként pöffeszkedő madarunk akkor is vállal-e házhozszállítást, ha nem a ház tetején, hanem a villanyoszlopon feszít.  Olyannyira izgatott a kérdés, hogy rövidesen szót fogadva a burkolt üzenetnek, amit jelenléte hordozott, a vécén ülve gyógyszertári terhességi tesztre pisiltem az utasításnak megfelelő szögben és intenzitással. Közben az ujjam csuriban volt, mert nagyon készültem már arra, hogy a kontrollcsík pozitív eredményt ...

Gyerekkoromban bármit megadtam volna egy három hetes kényszerpihenőért iskolaidőben. A feltételes mód meglehetősen álszent és durván kamu, ugyanis ha őszinte akarok lenni és tökös, akkor beleállok a helyzetbe és bevallom, hogy mivel dörzsölt kis dög voltam, meg is tettem mindent a szent cél érdekében.

Apám agrármérnök volt, így télen nyáron tolta a magyar mezőgazdaság akkor még dübörgő négyökrös szekerét, lényegében sosem láttuk. A nővérem iskolában, míg anyám nyolc órában járta abban az időben a Cegléd környéki termelőszövetkezeteket, életmentő tanácsokkal ellátva az MGTSZ könyvelési osztályát. Nem tudom, mi volt a foglalkozása, de azt hiszem a definícióval nagyot nem hibáztam. Áldásos tevékenységének ...

Lábadozok. "Négy hétig nem csinál semmit, de komolyan, Ildi!" - mondta szemöldökét kissé összehúzva egyébként csupa bűbáj doktornőm, aki méhem egyetlen, ámde annál tökéletesebb magzatával azonos nevet, sőt becenevet visel. A szigorú tekintet annak a vigyornak szólt, ami szám sarkában jelent meg, ezek szerint nem túl decensen, mert kiszúrta és leolvasta a nyilvánvalót; úgysem bírom ki. Szóval pár napja itthon épülök és már most megpróbáltam befonni az orrszőrömet, mert minden más fekve végezhető vicces tevékenységen túl vagyok. Már csak három hét. Tehát egy örökkévalóság, amit persze nem végig kell heverve töltenem, de eleinte ez a parancs.

A hasam kifejezetten szürreál és bár kicsit irreál, de nekem bejön. Bal oldalon ...

Délután a pöpecre nyáriasított teraszon üldögéltem. Kutya evakuálva a nyári szállására, szerencsére a szaga is követte, bár lassan fürdetünk és akkor újra plüss szerű szőrmók lesz kellemes bukéval. Az első esőig. Aztán biológiai fegyver. Leanderek a helyükön, muskátlik az ablakokban, átültetve. Randa tetveket legyilkolásztam, persze a legnagyobb szélben. Most már tapasztalati úton tudom, hogy széllel szemben permetezni sem lehet. Az a mocsok datolyapálma is itt pöffeszkedik, miután kicincáltam a hálóból hangos káromkodásokkal kísérve nehézkes utunkat, mert bár szívességet teszek neki azzal, hogy a természet lágy ölén töltheti a következő hónapokat, ő hálából szana és széjjel szurkált, aljas mód betalálva a szemebe is. ...

A legenda szerint pillanatok alatt jöttem a világra. Anyám jó pár nappal túlhordott, ami hetvenháromban, amikor még az orvostudomány a mai "százdés" technikához képest gyerekcipőben járt, mindennaposnak számított a szülőszobák környékén. Amikor a nyugati fiatalok ezrei estek szerelembe a Rolling Stones Angie című dalára és sírtak itthon együtt Máté Péterrel a Hull az elsárgult levél szövegén, anyám a szülőágyon egy könyvet olvasgatva várta, hogy végre elhagyjam a meleg, kényelmes göngyöleget és megkezdjem éppen aktuális, meggyőződésem szerint sokadik, de mindenképpen legújabb földi akadályversenyemet. Az orvos szemrevételezett, majd úgy döntött nem sokkal éjjel 11 után, hogy van még idő és szunyókálni indult. Aztán mikor ...

Az osztályommal az értékekről, ezen belül saját közösségünk értékeiről beszélgettünk. Nyolcadikosok, összegzünk. Minden idei közös új élmény egyben az utolsó is, így az én hangulatom keserédes, mert bár mindig megfogadom, hogy a "következőket" nem engedem magamhoz olyan közel, ez egy be nem tartott szilveszteri ígéret marad. Szóval fátyolos szemmel hallgattam elfogultan bölcs "kisdrágáimat", miközben könnyfüggönyöm okát fejtegették; nem csekély számú kirándulásaink élményeit, emlékeit. Szipogva hallgattam őket és néztem pufók alsósból markáns, jóképű kamasz fiússá és harmonikusan szép kamasz lányossá érett vonásaikat. 

Az arcomra bárgyult idétlen vigyorgásból az ébresztett, hogy fent nevezett büszkeségeim ...

Amióta az eszemet tudom a hupikék melegítő apám tulajdonát képezte. Elválaszthatatlanok voltak. Ma már belátom, hogy nem csupán gyerekkorunkban vannak megmagyarázhatatlanul hozzánk kötődő ruhadarabjaink. Felnőtt fejjel is akadnak göncök, általában nyúlottra hordott, lyukasra viselt, háló vékonyságúra szaggatott pólók, zoknik, kitrottyantott fenekű melegítők, amik a kedvenc kanapénkon heverve az otthon melegét megfejelik a biztonságérzet utánozhatatlanságával. 

Apám életében a hupikék tréninanzúg volt ez az emblematikus darab. Anyám már szíve szerint tűzre dobta volna, hivatkozva az évek alatt kinyúlt, lyukadt, toldozott-foltozott ülepére, kopott színére, de az öreg élete árán is ragaszkodott pótolhatatlan kanapézó ...